Tavaly októberben került fel a Netflixre a népszerű streaming platform saját gyártású posztapokaliptikus sorozata, a Napkelte. Nyugi, a cím félrevezető: ebben a sorozatban nem a bőrszerkós Lakat T. Károly és a szöges baseballütős Havas Henrik zúdítanak valódi össztüzet a sugárzástól kétfejű mutánssá átváltozott politikusokra! Hanem egy csapatnyi hormontúltengéses, érzelmektől fűtött, középiskolás tini bulizza szét az agyát egy olyan Mad Max-világban, ahol nem kell betartani a felnőttek szabályait, mert az összes szülőből, valamint iskolaigazgatóból, tanárból könyvtárosból és karbantartóból hörgő zombi lett!

Senki sem szól rád, ha csokit csensz a boltból, sőt! Vihetsz mellé két vödör chipset is akár! Büntetlenül szabad immáron sportkocsit lopni, aztán azzal gyorsan hajtani, lehet hajnalig tévézni, tiltott helyen gördeszkázni és graffitizni, ráadásul a karót nyelt igazgató sem oltja fel a villanyt a sulidiszkóban este 8-kor, hogy mars haza, mert másnap töri témazáró! Persze ez nem jelenti azt, hogy az atomrobbanás utáni élet egy non stop bulimaraton – épp ellenkezőleg! A felnőttek nélküli világban szülők, tanárok és követhető példaképek nélkül maradt, bandákba szerveződött tinik könyörtelen új világrendje nem egyszer olyan öncélúan erőszakos dolgokban csúcsosodik ki (pl. ujjlevágás szamurájkarddal, Mikulás-jelmezes zombik elé vetés az arénában, stb.), amikhez képest A legyek ura gyerekcsapata egy békepárti hippimozgalom!

Ahogy a tipikus amerikai romantikus gimis filmekben és -sorozatoknak, úgy a Daybreaknek is az iskolai kasztrendszer az alapja. A matekszakos gyógyegerek itt sem vegyülnek az egyendzsekit hordó sportolókkal, és a pattanásai miatt aggódó, különc rút kiskacsa sem barátkozik a cheerleader csapat bombázóival. Már csak azért sem, mert mindegyik karaktertoposz egy-egy kőkemény bandát jelent a Napkeltében, saját felségterülettel, élelmiszerraktárral és fegyverekkel:

• Jocks: az izomagyú sportdzsekisek és barátnőik bandája, akik szöges Mad Max-páncélt fabrikáltak az amerikai focis sisakjaikból és a mezük alatt hordott mellvértből. Kemény, militarista alakulat, ahová a lúzer, egyenruhás golfjátékosok is szeretnének bekerülni.
• Cheermazons: az izomagyúak legádázabb ellenfelei, csupa ex-pomponlány, akik megunták az örökös mutatós biodíszlet skatulyáját és az ünnepelt focicsapat melletti másodhegedűsök szerepét, ezért most íjjal és nyíllal támadnak mindenkire, aki kétségbe vonja az általuk hirdetett girl powert.
• Triumph báró: egy ördögi motoros, aki a rabszolgáival az egykori gabonapehely-gyárba vette be magát, és kannibál életmódot folytatva az elrabolt tinikből sütöget magának vacsorát.
• Daybreakers: a sorozat címében is megénekelt csapat, egy maroknyi kiközösített különc, akik csak magukra számíthatnak. Van köztük kvantumfizikus professzorokat megszégyenítően intelligens, drogot kotyvasztó kislány, szamurájfilmekért rajongó, meleg fekete srác, zombiként nem teljesen megőrülő, sőt, beszélni is képes, fiatal tanárnő – és ide tartozik a főhősünk, Josh (Colin Ford) is, aki nemcsak a kataklizma előtt, de utána is egy teljesen átlagos kamaszfiúként éli a mindennapjait...

A Napkelte alapötlete tehát eszelősen jó, és a megvalósítás is egy igen ütős bulit ígér, ami tényleg csillámporos diszkófényt hoz a mostanra már gombamód elszaporodott zombis-posztapokaliptikus tévésorozatok egyre ellaposodó és kiüresedő világába. A színészek ugyanis bitang jók (főleg Matthew Broderick, hejj, de utáltam azt a tenyérbe mászó fizimiskáját!), a poénok virtuózak és véresek, a látványvilág pedig annyira egyedi ezzel a narancssárgára szűrt, díszlet-Los Angelesszel, hogy Wes Anderson se forgathatott volna szebbet! Akkor mi bajom mégis a sorozattal? Két dolog idegesített benne rettenetesen:

1. Az ÖSSZES mellékkarakter összetettebb, érdekesebb és humorosabb, mint a szerencsétlen főhős, főleg azután, amikor megkapják a maguk flashback jeleneteit! Azonnali spin offot követelek a fekete szamurájnak (Austin Crute) és a szupervicces zsenikislánynak (Alyvia Alyn Lind)!!!
2. A 10 résznek minimum a fele kukázható, abszolút semmit nem tesznek hozzá a történethez. Főleg a széria közepén ül le nagyon a sztori, amikor flashback jelenetekből ismerjük meg Josh vergődését az unalmas órákon és a nagy találkozását élete szerelmével. Klisé klisé hátán, a Parker Lewis, A suli és a Szívtipró gimi jeleneteinek béna paródiái végtelenítve, ami elveszi a játékidőt a tuningolt kocsikkal és barkácsolt fegyverekkel zúzás elől!

És alighanem másoknak is ugyanez lehetett a véleménye a sorozatról, mivel a Netflix idén januárban úgy döntött, nem lesz 2. évad. Pedig annyi még pont lett volna benne...

Ítélet: 6/10

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akiknek nem volt elég a Turbo Kid színes-vicces világvége utáni világa, és aki kíváncsi arra, hogyan találkozik Parker Lewis és Imperator Furiosa a roncsautókkal teli sivatagban.