Kiderült, hogy Joe Pesci tényleg megszívta a Reszkessetek betörők! 2-ben

De legalább nem fázott, mert melegítette a fejét a tűz.

Harminc éve mutatták be a Reszkessetek betörők! folytatását, ennek örömére Joe Pescit is megkérdezték arról, hogyan emlékszik vissza a forgatásra.

A hollywoodi folytatások alaptörvénye, hogy ugyanazt kell adni a közönségnek, csak mindenből egy kicsit többet, a Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban alkotói pedig komolyan vették ezt a szabályt, így a két bűnözőt alakító Joe Pescinek és Daniel Sternnek még több és még brutálisabb fizikai inzultust kellett elszenvednie, mint az első felvonásban.

A People-nek adott interjúban a legendás színész elmondta, hogy jó volt egy "slapstick" (vizuális poénokra épülő) vígjátékot csinálni az olyan, dialógusokra építő filmek után, mint az Örökkön örökség és a Halálos fegyver folytatásai. De a vígjáték fájdalmas műfaj, legalábbis Pesci számára.

"A bekalkulált dudorokon, zúzódásokon és általános fájdalmakon kívül, amelyek az ilyen típusú fizikai humorral járnak, komoly égési sérüléseket szenvedtem a fejem tetején abban a jelenetben, amikor Harry kalapját felgyújtják"

- idézte fel a megpróbáltatásait.

Forrás: Getty Images (Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

 

Valójában Pesci karakterének mindkét Reszkessetek betörők!-filmben felgyújtják a fejét, de a második még extrémebb, mert a karaktere úgy sétálgat, hogy nem is tudja, hogy a feje lángokban áll. Azért hiteles az alakítása, mert tényleg komoly fájdalmai voltak.

Az életét azért nem kellett kockára tennie, az igazán nehéz mutatványokat profi kaszkadőrök végezték, például azt a részt is, ahol három emeletet zuhan le egy épületről.

Via: People