Egy 1992-es filmről van szó.
Tom Hanks karrierje a 1980-as években indult be igazán, és bár nem volt hivatásos humorista, a szakma és a közönség kezdetben egyértelműen a vígjátéki szerepekkel azonosította. A nagy áttörést a Bosom Buddies című televíziós komédiasorozat hozta meg számára, ezt követte a Csobbanás (1984) című fantasy-vígjáték, első Oscar-jelölését pedig a Segítség, felnőttem! (1988) főszerepéért kapta. Bár ezekben a produkciókban kiválóan teljesített, hamar beskatulyázták, és a stúdiók szinte kizárólag hasonló jellegű felkérésekkel keresték meg. Hanks már az 1980-as évek közepén megpróbált kitörni ebből a szerepkörből olyan drámaibb hangvételű alkotásokkal, mint az Alma a fájától (1986) vagy a Örökké búcsúzunk (1986). Ezek a filmek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és pénzügyileg megbuktak, ami azt a benyomást keltette a stúdiókban, hogy a közönség nem nyitott a színész komolyabb szerepeire.
A sikertelen kitérők után Hanks visszatért a komédiákhoz ám be kellett látnia, hogy a karrierje egy helyben toporog. Saját bevallása szerint az első tíz évében leginkább olyan figurákat formált meg, akik folyamatosan felfelé törtek és a boldogságot keresték. Bár könnyű és kényelmes volt ezen a komfortzónán belül maradni, tudta, hogy a végtelenségig nem ismételheti önmagát. A gyökeres fordulatot az 1992-es Micsoda csapat! hozta el. Bár maga a film hordozott komikus elemeket, az iszákos, kiégett és kiállhatatlan egykori baseballjátékos, Jimmy Dugan szerepe teljesen új dimenziókat nyitott meg Hanks számára. A színész így idézte fel ezt a pillanatot:
„Hirtelen villámcsapásként villant át az agyamon. Ez volt az első alkalom, hogy egy összetört embert játszottam, aki elcseszte a karrierjét. Közeledett az Apollo 13 forgatása, és attól tartottam, hogy Ron Howard nem fog engem olyan embernek tartani, aki egy Holdra tartó űrhajót irányít. Így azt mondtam: »Nem akarok többé puhányokat játszani.«”
A Micsoda csapat! után Hanks karrierje elképesztő lendületet vett. Mielőtt az Apollo 13 forgatása elkezdődött volna, két Oscar-díjat is bezsebelt: az egyiket a Philadelphiáért (1993), a másikat a Forrest Gumpért (1994).
Ez is érdekelhet
Debra Winger színt vallott: Madonna miatt volt kénytelen otthagyni a Micsoda csapat forgatását
A színésznő szerepét végül Geena Davis kapta meg az 1992-es sportvígjátékában, amit egyáltalán nem bán, mert így is megkapta a gázsiját.
Lássuk!
(via FarOut)






