Kiderült, ki lesz az Oscar-gála házigazdája

A fekete komikus maga jelentette be az Instagram-oldalán, hogy felkérték a megtisztelő feladatra.

A Pofázunk és végünkből, a Keményítőkúrából, a Központi hírszerzésből és a Jumanji – Vár a dzsungelből ismert Kevin Hart megerősítette, hogy ő lesz a 2019-es, 91. Oscar-gála műsorvezetője, miután elkezdtek terjedni az arról szóló hírek, hogy neki a legnagyobb az esélye, most, hogy Jimmy Kimmel bejelentette: harmadjára már nem vállalja a feladatot.

Forrás: Albert L. Ortega / Getty Images

 

A 2019. február 24-én tartandó gálával kapcsolatban a sztár már korábban jelezte, hogy nagyon örülne, ha ő lehetne a házigazdája. „Ez valami olyasmi lenne, amit mindenképpen megcsinálnék, hogy elmondhassam, ezt is megtettem a karrierem során. Nagyszerű lenne, ha elmondhatnám magamról” – nyilatkozta Hart még tavaly a Varietynek.

A komikus kívánsága pedig most teljesült. „Örömmel jelentem, hogy végre eljött a nap, és én vezethetem az Oscar-gálát. El vagyok ragadtatva, hiszen évek óta várok erre a lehetőségre.

Hihetetlen, hogy csatlakozhatok a legendás házigazdák sorához, akik az Oscar színpadán állhattak.

És azt is tudom, hogy az anyukámnak most fülig ér a szája. Meg szeretném köszönni a családomnak/barátaimnak/rajongóimnak, hogy támogattak, és velem voltak az idáig vezető úton. Biztos vagyok benne, hogy idén nagyon különlegessé fogjuk tenni a gálát” – írta ki Hart az Instagram-oldalára.

Kevin Hart annak ellenére vállalja a megtisztelő feladatot, hogy nagyon el van havazva mostanában. Jelenleg nem kevesebb, mint hat projektje áll a megvalósítás valamilyen fázisában, A kis kedvencek titkos élete második részétől kezdve a Pofázunk és végünk harmadik darabján át a Jumanji-folytatásig.


(via Variety)