Kiderült, mikor lesz Dobó Kata rendezői bemutatkozásának premierje

A Kölcsönlakás Valentin-napon érkezik a mozikba.

Június 26-án egy randijelenet felvételével zárult az új magyar romantikus vígjáték, a Kölcsönlakás forgatása. A Dobó Kata rendezésében készült film felvételei feszített tempóban, 32 napon keresztül tartottak, elsősorban a fóti Mafilm stúdióban, majd a Liszt Ferenc téren, illetve további tizenkét külső helyszínen. A következő félévben még rengeteg munka vár az alkotókra, hogy a vágás, a képi és hang-utómunkálatok, valamint a zene rögzítése után a film 2019. február 14-én országszerte a mozikba kerülhessen.

„Álmodni sem mertem volna simább, jobb hangulatú forgatást. Mindent időben fel tudtunk venni, és a külső helyszíneken még az időjárás is kegyes volt hozzánk. Kemény munka volt, a teljes stábtól óriási fegyelemre volt szükség, hogy tartani lehessen a szoros menetrendet, mert nap mint nap rengeteg jelenetet kellett rögzítenünk.

Itt kivétel nélkül mindenki a maximumot nyújtotta, vagy még annál is többet adott, hogy határidőre végezzünk”

– mondta az utolsó forgatási napon Dobó Kata rendező, aki azt is hozzátette, hogy a színészektől különösen sok áldozatot követelt a munka, mivel a felvételek döntő része a tavaszi színházi évad végére esett, ezért többen közülük, sőt maga a rendező is, esténként hét órakor még színpadra léptek. Emiatt előbb kellett kezdeni a napi forgatásokat, így a szereplők gyakran hajnali négykor keltek, hogy hatkor már munkára készen álljanak a kamerák elé.

Dobó Kata. Forrás: port

 

A Balla Eszter, Martinovics Dorina, Oroszlán Szonja, Kopek Janka, Kiss Ramóna, Haumann Máté, Klem Viktor, Fehér Tibor és Szabó Simon főszereplésével készült Kölcsönlakás a világszerte nagy sikerrel játszott Ray Cooney-színdarab eredetijétől részben eltérő, önálló koncepcióra épülő feldolgozás. A Kölcsönlakás vérbeli tévedések vígjátéka, amelynek hősei, a két házaspár, a csábító jógatanár, az önimádó belsőépítész, illetve kiszemelt hódítása, valamint a sikeres írónő és a vadítóan szexi escortlány sorozatos bonyodalmakba keverednek.

Annak idején nagy port kavart (és mi is beszámoltunk róla), hogy a rendezői tapasztalattal még egyáltalán nem rendelkező Dobó Kata, Andy Vajna filmügyi kormánybiztos egykori élettársa 353,975 millió forint gyártási támogatást kapott attól a Filmszakmai Döntőbizottságtól, amelynek maga Vajna az egyik döntnöke. „A Filmalap pályázatairól öten döntenek, és ha többen is nemmel szavaznak, akkor az a film nem valósul meg. Engem is válogattak már be olyan film tervezett szereplői közé, amely végül nem valósult meg, még akkor sem, ha Andy igennel szavazott.

Ő is csak egy az öt szavazóból”

– nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Dobó az Indexnek.


(via Good Option PR, Index)