John McTiernan rendező egy 12 perces videóesszében vezette le, hogy mi volt a szándékuk a Die Harddal.
Az 1988-ban bemutatott Drágán add az életed megkérdőjelezhetetlen klasszikusa az akciófilm műfajának, ráadásul nagy szerepet játszott abban is, hogy a 80-as évek kőkemény gyilkológépeit a 90-es évekre sebezhetőbb, hétköznapibb akcióhősök váltották le. A Die Hardot emellett a rajongók tiszteletbeli karácsonyi filmmé is avatták, egyrészt mert valóban karácsonykor játszódik, másrészt ezzel a gesztussal tiltakozni is lehet a decemberi időszakban ránk zúduló giccses és érzelgős családi filmek ellen.
A Drágán add az életed rendezője, John McTiernan most érezte elérkezettnek az időt arra, hogy kifejtse véleményét a „Die Hard egy karácsonyi film”-mém témakörében. Nem aprózza el, a 12 perces videóesszéjét elég messziről indítja. Azzal kezdi, hogy minden nagyobb intézmény hirdet valamit az eredeti funkcióján túl, az éttermektől a párizsi Louvre múzeumig. Utóbbi például a királyság intézményét reklámozza, hiszen a falak tele vannak impozáns királyi portrékkal. A festők számára ezek bérmunkák voltak, de igyekeztek olyan részleteket elrejteni a festményeken, amelyek kidolgozásában örömüket lelték. Ezen a ponton hozza be a rendező Jacques-Louis David késő 18. századi festőt, aki mellékállásban olyan nemesekről készített portrékat, akik sem királyi származásúak, sem gazdagok nem voltak, cserébe mélyen emberinek, intelligensnek, megbízhatónak ábrázolta őket. McTiernan szerint ez volt az a pillanat, amikor a „király elveszítette a kontrollt a tartalom felett”, és hamarosan a királyok uralmának mindenhol leáldozott.
John McTiernan mesterkurzust tart az Uránia moziban 2019 februárjában
A művészettörténeti kiselőadás után a rendező áttér a Die Hardra, amelyhez az inspirációt számára Az élet csodaszép karácsonyi klasszikusa adta. Egész pontosan az a jelenet, amelyben a főhős szembesül vele, hogy otthona, a szerethető, családias Bedford Falls egy vadkapitalista kisvárossá változott. McTiernan csak azután írt alá a filmhez, miután sikerült Joel Silver producert meggyőznie arról, hogy szakítsanak a szokásos terroristafilmes klisékkel, és egy normális, hétköznapi fickót tegyenek meg főszereplőnek, de arra is ígéretet kapott, hogy a hatalom összes képviselőjét nevetséges színben tűntetheti fel. Van tehát rejtett üzenete a filmnek, amivel a rendező szerint az alkotótársak többsége is tisztában volt, és örömmel vettek részt ebben a felforgató játékban.
Ha tehát jól értjük a rendező levezetését, akkor magát egy olyan királyi festőhöz hasonlítja, aki kénytelen megrendelésre dolgozni, de a nagy műben elrejt egy olyan extra réteget, amelynek a kidolgozásában örömét leli, és amivel nem mellesleg a rendszernek (a kapitalizmusnak) is beszólhat. A lényeget így összegzi McTiernan:
Nem karácsonyi filmnek szántuk a Die Hardot, de az öröm, amely belőle fakadt, karácsonyi filmmé változtatta.
A videó végén a rendező még kijelenti, hogy „léteznek igazán gonosz emberek a valóságban is”, és összeköti a filmet Amerika elmúlt négy évével. „Azt remélem, hogy idén karácsonykor sem felejtjük el, hogy az autoriter vezetők olyan dühös, alávaló férfiak, akik paktumot kötöttek a gazdag emberekkel, mondván, hogy ’ha hatalmat adtok nekünk, gondoskodunk róla, hogy senki ne vehesse el a vagyonotok’ (…) És minden erőt, hatalmat sugalló dolog a fegyverektől az egyenruhákig arra szolgál, hogy megijesszen és elhallgattasson bennünket, hogy ne merjük félrerugdosni őket.”
(via: The Hollywood Reporter)
