Közben az is kiderült, hogy az ogre lánya Zendaya hangján szólal meg.
Befutott az ötödik Shrek-film rövid előzetese, amely tulajdonképpen egyfajta enumeráció, vagyis seregszemle. Shrek és Szamár a varázstükör előtt állnak, és felteszik a szokásos kérést: „Ki a legszebb a vidéken?” A tükör szerint Shrek, majd különféle szerkókban mutatja meg az ogrét, az utolsó képen kigyúrt felsőtesttel feszít egy manipulált képen. Erre hirtelen megjelenik Shrek egyik lánya, Felicia is, a többiekkel együtt ő is elszörnyed:
„Júj, apa! Blöe!”.
Aztán Fiona is odalép, neki tetszik a kép, majd mikor Shrek megkérdezi, „ki készítette ezt?” – utalva a hamisított képre, Pinokkió is megjelenik, és közli: „Nem én!”, majd megnő az orra.
A Shrek 5-ben visszatérnek az eredeti szinkronhangok: Mike Myers, Eddie Murphy és Cameron Diaz, Feliciát – aki a hármas ikrek egyike – pedig Zendaya szólaltatja meg. Nálunk Shrek karaktere összenőtt Gesztesi Károly hangjával, ám a színész 2020 januárjában elhunyt. Korábban felröppent a hír, hogy mesterséges intelligencia segítségével alkotják újra Gesztesi hangját az ötödik filmhez, ám ehhez egykori felesége, Liptai Claudia nem járult hozzá. A külföldi rajongóknak azonban az új rész képi világával van gondjuk.
A részletek

Liptai Claudia nem engedi, hogy mesterséges intelligencia keltse életre a színész hangját.
Lássuk!
Ogre botox
A Shrek-rajongók bár örülnek, hogy visszatér kedvenc ogréjük, de nem tetszik nekik a karakterek öregítése: Shrek ráncai és Szamár őszülő bundája. De a lekerekített animációs stílus sem jön be nekik:
„Botoxolták őket, vagy miért ilyenek?”
– kérdezi az egyik rajongó az X-en (egykori Twitter), egy másik pedig ezt írta:
„Miért változtattak az animáción, ez elég gagyi hatást kelt.”
De volt, aki csak simán annyit írt:
„Baromi furcsán néz ki ez a szar!”
A Shrek 5 előreláthatólag 2026 karácsonyán kerül a mozikba.
(via Independent, The Hollywood Reporter)