Korábban sosem látott jelenetek kerültek elő az 1984-es Szellemirtókból

35 évig lapultak a tekercsek egy kansasi bányában, a régi szereplőkkel új részt forgató Jason Reitman már a rajongóknak is bemutatta.

Napokon belül 30 éves lesz az Szellemirtók 2, a rendező, Ivan Reitman fia, Jason Reitman pedig már gőzerővel dolgozik az új Szellemirtókon, ami a régi csapat történetét folytatná. Apa és fia a hétvégén egy Szellemirtók rajongói fesztiválon vettek részt a Sony Pictures stúdió udvarán, ahol nemcsak kedélyes pódiumbeszélgetést folytattak a kultikus franchise-ról, de korábban sohasem látott, kivágott jeleneteket is bemutattak a lelkes közönségnek az 1984-es, első Szellemirtókból:

Valami egészen rendkívüli dolgot találtunk! Elmentünk a Sonyhoz, és azt mondtuk, nagyon szeretnénk visszanézni az 1984-ben felvett, napi nyersanyagokat. Még megvannak esetleg? Megvoltak: egy bánya mélyén voltak Kansasban. A dobozokat végül elszállítottuk Burbankbe, majd végül itt nem részletezendő okok miatt elpepecseltünk a nyersanyaggal, ami végül egy igazán izgalmas felfedezés lett.

A fesztiválon Reitmanék meg is mutattak néhány részletet ezekből a leforgatott, de végül fel nem használt napi nyersanyagokból – a közönség pedig gurgulázva nevetett!

  • Az első jelenet sokkal tovább mutatta, ahogyan Wenkmanék az aktakukac Walter Pecket (William Atherton) szekálják – ő volt az az ellenszenves kormányügynök, aki mindenféle jogsértésekre hivatkozva be akarta záratni a Szellemirtók főhadiszállását.
  • A második felvételen többek között a Kulcsok Őrét alakító Rick Moranis bohóckodik, miután a Szellemirtók rárakták a fejére a rakás ócskavasnak tűnő, bizarr tésztaszűrőre emlékeztető mérőműszerüket.
  • A harmadik jelenetben Bill Murray szórakoztatta a stábot annak a jelenetnek a felvételénél, amikor körülnéz Dana (Sigourney Weaver) lakásában. Murray jelenetét a jelek szerint rengetegszer újra kellett venni, mert a mókás kedvű sztár folyton kalamolni kezdett a díszletlakás berendezési tárgyaival, kísértetjárást imitálva.
  • A negyedik videó anyaga sosem került be a filmbe: ebben Ray (Dan Aykroyd) mindenféle zörejeket hallgat, miközben mókásan piálgat.
  • Az utolsó, ötödik videóban azt láthatjuk, hogy Bill Murray szinte sosem ugyanazt a szöveget mondta el, amikor a Szellemirtók becsörtettek a kísértet járta bálterembe.

Az izgalmas beszélgetést többen is rögzítették a fesztiválon, a filmből kivágott jelenetek a lenti videóban 1:20-tól, 5:00-tól, 13:00-tól, 18:00-tól és 20:00-tól láthatóak.

Még egy jó hírünk van a Szellemirtók-rajongóknak: most már biztos, hogy Sigourney Weaver is visszatér Dana Barrettként a 2020-ban mozikba kerülő, Jason Reitman-féle, új Szellemirtókban! A színésznő a Parade magazinnak adott interjújában árulta el, hogy Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson után ő is csatlakozik a stábhoz:

Őrület, mennyire várom már, hogy ismét a srácokkal dolgozhassak együtt!

A régi, közönségkedvenc szereplők mellett persze azért új karakterek is lesznek a negyedik Szellemirtók mozifilmben. Többek között McKenna Grace, aki a fiatal Carol Danverst alakította legutóbb a Marvel kapitányban, valamint a Stranger Things és az Az ifjú titánja, Finn Wolfhard. (via Uproxx & Consequenceofsound.net