Lapátra tett munkás szegődik amatőr bérgyilkosnak, de segíti a kezdők szerencséje és saját józan esze, még akkor is, amikor egy rendőrnőnek kezd udvarolni. Romain Duris jutalomjátéka.
Kinek ajánljuk? Akik vevők a fekete humorra és akik maguk is elgondolkodtak legalább egy kicsit azon, hogy belevágjanak a bérgyilkos szakmába – és ha már itt tartunk, Frei Tamásnak.
Őszintén szólva, ha nem Romain Duris a film főszereplője, akkor nagy esélyel meg sem néztem volna. Különben szeretem a francia-belga vígjátékokat, mert van egy jó kis fekete, földhözragadt humoruk, de nagyon sok film volt a héten, és valahogy nem vonzott a szinopszis, amely egy olyan kisvárost ígért, ahol minden gyár bezárt, ahol sehol semmi perspektíva. Legalábbis tisztességes meló nincsen hősünk, az egykori munkás Jacques számára, akit közben otthagyott a csaja és mindenét eladta már.
Itt jön a képbe a régi ismerős, a helyi szerencsejáték-szervező, Gardot, akinek néhány illegális pókerpartiján Jacques is részt vett. De Gardot most nem játékra hívja, hanem melót ajánl neki: húszezer euróért meg kell ölnie a fiatal feleségét, aki megcsalja. Hősünk rövid töprengés után igent mond, amit kapásból meg is bán, hiszen közben munkát kap egy barátja mellett egy benzinkútnál. A szavát azonban állja és el is végzi a munkát, majd elköveti azt a hibát, hogy nem szabadul meg a fegyvertől, mondván, egy jó melós sosem válik meg a szerszámától. És ebből fakadnak a jó öreg komplikációk.
Minden tettét kommentáló hősünkből véletlenül lesz bérgyilkos, viszont rendszerint óriási szerencséje van – nyilván kárpótlásként a korábbi pechszériáért -, és az új szakmájához képest meglepően becsületes. Például régi barátain próbál segíteni és egy rendőrlánynak kezd udvarolni, de őt is megkörnyékezi az ilyenkor gyakran előbukkanó paranoia! Kiben bízhat és kiben nem, mi legyen a következő lépés és működőképes-e az az ósdi második világháborús mordály, amit rásóztak a következő melóhoz?
A Másodállásban az a vicces és furcsa egyszerre, hogy viszonylag egyszerű és kiszámítható történetről van szó – az alapján, hogy honnan indulunk és hová érünk el -, de útközben rengeteg apró és nagyon szórakoztató meglepetéssel rukkol elő. És persze ott van Romain Duris, generációjának legjobb francia színésze, akihez az elmúlt pár évtized legjobb francia filmje, a 2005-ös Halálos szívdobbanás fűződik. Itt kissé lepukkant, sörényes figurát hoz, igaz, nem túl nagy erőfeszítéssel, de nincs is igazából szükség az erőlködésre. Ez a kissé naiv, de a megfelelő pillanatban mindig elég talpraesett figura magától is működik, persze Duris karizmájával megspékelve.
Ő és a megbízóját alakító, a forgatókönyv megírásában is résztvevő Michel Blanc remek párost alkotnak, az elmúlt nyáron elhunyt rendező, Pascal Chaumeil (Szívtiprók) pedig – aki egyébként meglepő módon egy amerikai regényből dolgozott - némi társadalmi üzenetet is csempészett a sztoriba. Hiszen mindig az jár pórul, aki másokkal szúr ki, az kap büntetést, aki visszaél a hatalmával, és hősünk, jó munkásemberként nem is akar mást, mint egy rendes munkát, ami után megihat egy sört a barátaival és hazatérhet kedveséhez.
Értékelés: 7/10
