Bár a cím féktelen orgiákat sejtet, a vígjátéknak kissé komoly dán darabban az elpuhult középosztály párcserés programja inkább a szabályokról és a kényelmes köpenyekről szól. Némi csalódásunkra.
Erre a címre azért felkapja az ember a fejét, hogy Swingerklub, és ott van ráadásként a figyelmeztető piros 18-as korhatár karika! Én el sem tudom képzelni, milyen az, bár egy haverom járt ilyen helyen, igaz, ő csalt, mert nem a kedvesét dobta be a közösbe, hanem fizetett egy prostinak, aki kiadta magát a barátnőjének. A filmekben valami dekadens, sötét, enyhén beteges hely, ahol párok partnert cserélnek, és mindenki mindenkivel csinálja – itt azért ez egy kicsit más, inkább olyan, mint egy wellness klub extra szolgáltatásokkal.
Ide, a Balti Játszótér fantázianevet viselő, kellemes vidéki környezetben, a tengerparton található létesítménybe cipeli el a feleségét Adam, hátha ettől jobb lesz a kapcsolatuk és úgy általában az életük, miközben tini fiuknak azt hazudják, egy golfkirándulásra fizettek be. Adamról annyit érdemes tudni, hogy középkorú és középosztálybeli, közepesen vagy annyira sem érdekes és/vagy szórakoztató, és bár mindene megvan, semminek sem tud örülni. A swingerklubban is inkább befeszül, kapásból rühellni kezdi a jóképű és túlságosan is magabiztos Jorgent, és nem is lesz az egésztől boldogabb, amíg be nem toppan egy mutatós fiatal pár a sok szottyadt középkorú közé. Hogy nekik miért van szükségük ilyen kikapcsolódásra, az jó kérdés, de jelenlétük mindent és mindenkit megváltoztat. Főleg Adamot, aki rögtön szerelmes lesz a fiatal lányba.
Mikkel Munch-Fals dán rendező második nagyjátékfilmjét teszi le az asztalra, az elsőt hét éve láthattuk – nyilván soká jött az ihlet a következőhöz -, a sokszor bizarr, de mindvégig izgalmas Kedves szomszéd kecsegtető folytatást ígért. Ahogy az a film, ez is azzal foglalkozik, miként találhatnak az emberek valahol MÁSHOL, a társadalom által definiált határokon kívül a szerelemre és a boldogságra, ám a Swingerklub végül mégis magukról a szabályokról szól, és be is tartja azokat. Itt az emberek jobban érzik magukat a frissen mosott, puha fürdőköntösben, mint meztelenül. Maró szatíra helyett – amit a téma és a társadalmi közeg is gyakorlatilag tálcán kínált – egy melankolikus elmélkedést kapunk arról, hogy bizony, ebben a korban már nem olyan feszes az ember feneke, ahogy a feleségé sem az. Ezt speciel magunktól is tudtuk, elég felszállni hozzá a villamosra.
Persze dán filmről beszélünk, és mi imádjuk a dánokat – és még egy kissé érdektelen dán filmnek is megvannak a maga erényei. Ez rendszerint a forgatókönyv és azon belül is a párbeszédek, a színészi alakítások és az operatőri munka. A háromból az utolsó kettőt bátran kipipálhatjuk. A képek csodásak, a kevésbé ismert Martin Buch képes szimpátiát és némi megértést kölcsönözni a különben sótlan és vajmi kevéssé izgalmas, önsajnáló karakternek. A nyilvánvalóan nem dánnak született Natalie Madueno pedig elhiteti velünk, hogy minden magánéleti krízissel sújtott középkorú pasas pont bele fog szeretni, még akkor is, ha a film arra az apró kérdésre nem igazán tér ki, hogy egy nőnek miért jó elmennie egy swingerklubba.
