Amennyiben Jim Jarmusch rendezte, mindenképpen. Kijött az első előzetes a Bill Murray és még egy tucat sztár szereplésével forgatott The Dead Don't Die-hoz.
Még csak a múlt héten jelentették be hivatalosan, hogy a 2016-os Patterson után Jarmusch először jelentkezik nagyjátékfilmmel, méghozzá egy vicces zombifilmmel, Adam Driver, Selena Gomez, Chloë Sevigny, Tilda Swinton, Steve Buscemi, Danny Glover, Caleb Landry Jones, Bill Murray, illetve az ismert zenészek, Tom Waits, Iggy Pop és a Wu-Tang Clan-os RZA szereplésével.
A májusban a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütáló, majd június 14-én az amerikai mozikban is bemutatkozó horrorkomédiához máris kijött egy előzetes, amelyből kiderülnek végre a cselekményre vonatkozó részletek is, ezeket ugyanis eddig gondosan titkolták.
A sztori szerint egy 738 lelkes kisvárosban, Centerville-ben járunk, ahol a helyi rendőrök (akiket Driver, Sevigny és Murray formál meg) azzal szembesülnek, hogy valamik borzalmasan szétmarcangoltak néhány embert – hamarosan kiderül, hogy zombitámadásról van szó, és a járvány egyre terjed, elsősorban a rohadó fejű Iggy Popnak köszönhetően.
Az énekesen kívül izgalmas szerepe lesz még Tilda Swintonnak és Tom Waitsnek is, akik mindketten egy-egy kívülálló figurát formálnak meg, és úgy tűnik, az ő segítségükkel sikerül rendőreinknek felvenniük a harcot a kisvárosi zombihordával.
(via NME)