Liza Minnellit tolószékbe kényszerítették az Oscar-gálán?

Akarata ellenére kerekesszékben kényszerült megjelenni Liza Minnelli a tavalyi Oscar-díjkiosztón – legalábbis ezt állítja a színésznő régi barátja, Michael Feinstein énekes-zongorista.

Minnelli – Lady Gagával karöltve – a legjobb filmért járó Oscar-díj győztesét konferálta fel a márciusi gálán, ám Feinsten szerint a legkevésbé sem oly módon, ahogy korábban megbeszélte a szervezőkkel.

"Kizárólag abban az esetben vállalta a szereplést, ha egy rendezői székben ülhet a színpadon.

Azt mondta: a legjobb formában akarok lenni az emberek előtt, nem szeretném, ha aggódnának vagy szánakoznának.” – árulta el az előadó. Feinstein azt állítja, a szervezők percekkel Minnelli performansza előtt döntöttek a kerekesszék mellett, közvetlenül azután, hogy Will Smith nyilvánosan felpofozta a feleségén poénkodó Chris Rockot.

Forrás: Neilson Barnard/Getty Images

 

„Ideges volt, és úgy tűnt, mint aki le akarja mondani az egészet. El tudod képzelni, hogy nézők milliói elé ültetnek, miközben te semmiképp nem szeretnéd, hogy így lássanak? Nos, pontosan ez történt vele” – tette hozzá Feinsten. Ha a zenész igazat is állít, ebből a kívülállók nem sokat érzékeltek, Gaga és Minnelli ugyanis a közönségtől és a kritikusoktól egyaránt elismerésben részesült a díjkiosztón tanúsított „szívmelengető és együttműködő” fellépéséért. A két színész-énekesnő már több mint egy évtizede baráti viszonyt ápol, díjkiosztós együttműködésüket pedig maga Lady Gaga kezdeményezte.

Neilson Barnard/Getty Images

 

A 76 éves Minnellinek – aki duettet is énekelt a zenésszel Feinstein idén megjelent, Gershwin Country című lemezén – egy ideje már nehezére esik a járás: a színésznőt márciusban kapták lencsevégre, amint George Hamilton társaságában vacsorázott, majd kerekesszékben távozott, autójába pedig csak segítséggel tudott beszállni.

Forrás: The Guardian