A kísérleti színház a legjobbat vagy a legrosszabbat hozhatja ki az emberből, és egy labilis tinilány esetében az még inkább kétesélyes játék, ahogy azt a független sikerfilmből megtudhatjuk!
Az ilyen merész kísérleti filmek nem igazán szoktak eljutni a hazai moziforgalmazásig, sőt, jó eséllyel a hazai filmfesztiválok programjába sem kerülne be – már abba a kevésbe, ami van -, ám Josephine Decker harmadik nagyjátékfilmje két tényezőnek köszönhetően most mégis itt van. A Madeline a mélyben egyrészt olyan zajos sikert aratott először a Sundance Fesztiválon, majd itt Európában a Berlinale Fórum szekciójában, amit nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni, másrészt megjelent nálunk egy kifejezetten független produkciókra specializálódott forgalmazó, ahol láttak fantáziát a dologban, és most itt van a film, ami garantáltan nem lesz kasszasiker, de lehet, hogy sok rajongót szerez majd magának!
A címbéli Madeline 16 éves, csinos félvér lány, akinek a közelmúltban súlyos mentális problémái voltak. Nem tudjuk pontosan, milyenek, de hat hónapot töltött kórházban, és most egyfajta terápiaként jár színjátszó körbe egy jó nevű, progresszív kísérleti színházi társulat tagjaként. Ahol mindenki hihetetlenül tehetségesnek tartja, a társulat karizmatikus vezetője, Evangeline pedig újabb és újabb feladatokat bíz rá. Édesanyja, Regina szemében azonban Madeline egy védtelen, mentálisan sérült teremtmény, akinek állandó felügyeletre és kezelésre van szüksége. Ez a törődés azonban egyre jobban fojtogatja a lányt, aki a színpadi játékban egyre jobban magára talál – ráadásul a társulatban arra biztatják, hogy előadásába szője bele problémáit és konfliktusait. Azt azonban nem látják, hogy a lány nem előad valamit, hanem mindez benne tombol és kitörésre vár.
A színházi játék filmre vitele, a színjátszás, legyen szó filmről vagy színpadról, alkotói folyamatának filmes ábrázolása nem új keletű, természetesen, ám Josephine Decker mind megközelítésében, mind hangnemében és intenzitásában újat hoz a témába. Hihetetlenül feszülten képes ugyanis bemutatni, ahogy a valóság és a performansz közti határvonal kezd elmosódni, azt, hogy milyen felszabadító, de egyben pusztító is tud lenni a játék – eddig általában csak az előző aspektusra szoktak koncentrálni, az utóbbira nem igazán. Mi viszont látjuk, ahogy egy tinilány az önelégült és felelőtlen drámatanár hatására és annak aktív segítségével lassan kivetkőzik önmagából, és innen a filmben – és a színpadon is – szinte akármi megtörténhet.
A játékfilmben most debütáló fiatal Helena Howard elképesztő módon hozza az ehhez szükséges energiát és bátorságot, az anyát alakító Miranda July (Én, te és mindenki, akit ismerünk) és a tanárát játszó Molly Parker (Kártyavár, Deadwood) pedig nagyszerűen hozzák a két anyafigurát a lány életében, akik végig azt hiszik, hogy jót tesznek vele, de erről persze szó sincsen. A kísérleti színházi környezet, a maszkok, a kántálás garantáltan el fogja a lehetséges nézők egy részét ijeszteni – és néha idegesítő is -, pedig a Madeline a mélyben legalább annyira szól a serdülőkor bizonytalanságáról, indulatairól és vágyairól, mint a játékról.
Értékelés: 7/10