Madonna is megszólalt Weinstein-ügyben

A New York Timesnak adott interjúban bő másfél évvel a botrány kirobbanása után az énekesnő is mesélt róla, hogy a szexuális ragadozó producer zaklatta. A sztár egyébként még az újságírót is elküldte a jó fenébe.

„Harvey folyamatosan átlépte a határt, és hatalmas erőkkel flörtölt és nyomult rám, amikor együtt dolgoztunk. Pedig házas volt akkoriban, én pedig egyáltalán nem mutattam érdeklődést iránta”

– nyilatkozta Madonna. „Tudtam róla, hogy több más nővel is megcsinálta ugyanezt, akiket én is ismertem a szakmában. És mind úgy voltunk vele, hogy megteheti, mert ekkora hatalma van, ennyire sikeres, ilyen jól mennek a filmjei, és mindenki vele akar dolgozni, szóval tedd túl magad rajta” – tette hozzá.

Az énekesnő ugyanakkor nagyon örült neki, hogy Weinstein lebukott. „Amikor megtörtént, úgy voltam vele, hogy na végre. Nem örvendeztem, mert nem jelent jó karmát valakinek a bukását ünnepelni, de nagyon jó dolognak tartom, hogy végre elszámoltatnak valakit, aki ilyen szinten visszaélt a hatalmával” – mondta a sztár, aki még 1991-es koncertfilmje, a Madonnával az ágyban forgatásakor dolgozott együtt a producerrel, a filmet ugyanis annak egykori cége, a Miramax forgalmazta.

A New York Timesban megjelent nagy anyaggal egyébként Madonna egyáltalán nem volt elégedett, így volt pár keresetlen szava az újságíróhoz, Vanessa Grigoriadishoz is.

„Azt hiszem, megállapodhatunk abban, hogy csalódott vagyok ezzel a cikkel kapcsolatban”

– írta ki a művész az Instagramra. A sztár azzal vádolja Grigoriadist, hogy elfecsérelte a kivételes lehetőséget, amit kapott (hogy bebocsátást nyert a világába), és a fontos kérdések helyett olyan banalitásokkal volt elfoglalva, mint az énekesnő kora, amit folyamatosan emlegetett.

Madonnának az sem tetszett, hogy az újságíró rendre utasította, amikor 2015-ös albuma, a Rebel Heart kiszivárgásával kapcsolatban azt mondta: úgy érezte, mintha megerőszakolták volna (Grigoriadis szerint manapság már nem ildomos ezt a szót metaforaként használni, azokra a nőkre való tekintettel, akiket valóban megerőszakoltak).

„Sajnálom, hogy eltöltöttem vele öt percet is. Úgy érzem magam tőle, mintha megerőszakoltak volna. És igenis jogom van használni ezt az analógiát, mivel 19 éves koromban tényleg megerőszakoltak”

– vágott vissza az Instagram-posztban az énekes.


(via The Guardian, The Hollywood Reporter)