Ha van film, aminek elmondva halálosan unalmasan hangzik a sztorija, akkor az az Air – Harc a legendáért. Ben Affleck rendezése ugyanis arról szól, hogy egy Sonny Vaccaro nevű játékosmegfigyelőt azzal bíznak meg a Nike-nál, hogy fejlessze fel a sportszer- és sportruházatgyártó cég kosárlabdarészlegét, hiszen jelenleg csak a harmadik helyen kullognak az Adidas és a Converse mögött.

Első blikkre ez a nem túl izgalmas cselekmény egyszerre képes elidegeníteni a sportfilmek szerelmeseit, hiszen nem a szó szoros értelmében vett sportról, hanem az ahhoz kapcsolódó marketingtevékenységről szól, és azokat is, akik nem szeretik a sportfilmeket, mivel valami köze azért mégiscsak van a sporthoz.

Az Air – Harc a legendáért azonban alaposan rácáfol a várakozásainkra.

Ha ugyanis egy kicsit elszakadunk a szó szerinti sztoritól, Affleck filmje valójában arról szól, hogy egy átlagember elé akadályt gördítenek, neki pedig le kell győznie azt. Így azért mindjárt másként hangzik, hiszen mindenki szereti az esélytelenül induló sikersztorikat, a Dávid és Góliát-történeteket és a nagy megdicsőüléseket.

A high concept mellett pedig a filmbe az is rögtön beránt, hogy a színes-szagos, pörgős nyolcvanas években játszódik, amelynek a hangulatát az alkotóknak már a főcím alatt sikerül kiválóan megragadniuk, anélkül, hogy akár akkor, akár a későbbiekben tolakodó lenne a legendás évtized jelenléte. 1984-ben járunk tehát, Sonny Vaccaro a Nike-nál dolgozik, és a készítők olyan ügyesen és gyorsan vázolják fel a karaktert, hogy nézőként azonnal, tényleg az első pillanattól kezdve tudunk vele menni.

A Matt Damon által életre keltett figurának az a titka, hogy egyszerre kívülálló, aki belsősként is kiválóan átlátja a kis képmutatásokat és a nagy visszásságokat saját cégénél, és olyan átlagember, mint bármelyikünk. Damon pedig azért volt kitűnő választás a szerepre, mert – ahogy azt eddigi pályafutása is igazolja – nemcsak nagybetűs Hősöket vagy épp akcióhősöket, de hétköznapi, sőt kisszerű karaktereket is remekül tud megformálni (lásd például a Kicsinyítés, Az igazi kaland vagy Az informátor! című filmjeit).

Ezt a kisembert pedig egy olyan feladat elé állítják, ami

két irányból is lehetetlennek tűnik,

így egyszerre lesz szórakoztató és felemelő nézni, ahogy megpróbálja megvalósítani. Egyrészről ugyanis a Nike úgy vár el eredményt Vaccarótól, hogy – eleinte legalábbis – nem igazán akarják a rendelkezésére bocsátani a mindehhez szükséges erőforrásokat (magyarán a pénzt), másrészről pedig miután a férfi kitalálja, hogyan érhetne el eredményt, saját közegén kívül a külvilág is ellene van, az onnan érkező ellenállást is le kell tehát győznie.

A szakember ugyanis azt veszi a fejébe, hogy megszerzi a Nike-nak az újonc, de igen tehetséges kosarast, Michael Jordant, személyre szabott sportcipőt terveztet neki, amivel reményei szerint egy csapásra maguk mögé utasítja a teljes konkurenciát. Csakhogy Michael Jordan hallani sem akar a Nike-ról, neki már megvannak a maga határozott preferenciái, a döntéseit meghozó édesanyja, Deloris Jordan pedig szintén kemény dió – és Vaccarónak elsősorban az asszonyt kell meggyőznie, hogy egyáltalán egy találkozó létrejöhessen a felek között.

Ahogy Affleck az Air – Harc a legendáért vállalati közegét ábrázolja, szinte már szatíraszerűvé teszi a filmet (és erre gondoltunk, amikor fent azt írtuk, szórakoztató lesz figyelni a főhős harcát). Pergő és szellemes párbeszédek (köztük számos telefonbeszélgetés) során figyelhetjük, ahogy Vaccaro a saját maga oldalára állítja eleinte kétkedő kollégáit, a marketingvezetőtől kezdve a cég társalapítóján át a cipőtervező szakemberig.

Ahogy pedig tágul a kör, és sorra kerülnek a további meggyőzendő alanyok, úgy válik egyre komolyabbá a hangnem, ahogy a férfi elér Deloris Jordanig, a kosaras édesanyjáig.

És itt érkezünk meg a fent említett felemelő részig, hiszen álljanak egymástól látszólag bármennyire távol, az igazi rokonlelkek a filmben Vaccaro és Deloris. Két olyan embert látunk, akik egyenesek, nem beszélnek mellé, jól átlátják a helyzeteket, nehéz megtéveszteni őket, egyenrangú ellenfelei egymásnak – így végeredményben mintha csak egy lenyűgöző párbajt figyelnénk, ahogy azt nézzük, hogy a férfi meggyőzi az anyát, hogy adjanak egy esélyt a Nike-nak.

Matt Damon és Ben Affleck első közös nagy együttműködése a párosnak Oscar-díjat hozó Good Will Hunting volt, amelyben egy egyszerű, de tehetséges munkásfiút láthattunk megdicsőülni. Az új közös munkában egy középkorú, pocakos férfit figyelhetünk, aki azonban nem kevésbé tehetséges, és szintén szívmelengető lesz látni, ahogy megdicsőül.

És annak ellenére, hogy Affleck most először nem a thriller és/vagy a bűnügyi film műfajában rendezett, nem lesz kevésbé izgalmas figyelni a főhős útját, ahogy elér a céljáig.