Matthew McConaughey elárulta: ezért tartott két év szünetet a karrierjében

  • PORT

Az Oscar-díjas színész ma már komolyabb szerepeket vállal el.

Matthew McConaughey elárulta, miért volt elégedetlen a 2000-es évek elején, amikor több romkomot csinált. A népszerű színész két év szünetet is tartott akkoriban annak reményében, hogy később komolyabb szerepekkel találják meg.

Ez az álma pedig megvalósult, 2014-ben Oscar-díjat kapott a Mielőtt meghaltam című projektért. 

A színész őszintén vallott nemrég arról, hogy annak idején megelégelte a romkomokat, és inkább a kihívásokat jelentő szerepekre vágyott, ezért tűnt el a nyilvánosság elől 2 évre:

Szerettem volna mindent beleadni, és kipróbálni, hogy a munkám lehet-e számomra olyan élmény, ami annyira eleven és intenzív, hogy felér az életemben tapasztalt élményekkel.”

Jön az új filmje

A Port is megírta, hogy a  The Lost Bus október 3-án megérkezik az AppleTV+ kínálatába, a főszerepben Matthew McConaughey látható. A történet a 2018-as kaliforniai tűzvész egy megrendítő eseményét mutatja be. A Butte megyei tűzvész 18 804 épületet pusztított el, 153 336 hektár területet égetett fel, és 86 ember életét követelte. 

Ez is érdekelhet!

Matthew McConaughey elárulta, hogy készült A Wall Street farkasa ikonikus jelenete

A színész egy videóban mesélte el, mi volt az a titokzatos kántálás, és kinek az ötlete volt betenni a filmbe.

Tovább

Forrás: People