Meghalt Tarr Béla

A magyar filmművészet ikonikus alkotója 70 éves volt.

Életének 70. évében elhunyt Tarr Béla, az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb magyar rendezője, aki nem csupán a hazai filmgyártás, hanem az egyetemes filmművészet egyik legmeghatározóbb, iskolateremtő alakja.

1955-ben született Pécsen, édesapja díszlettervező, édesanyja színházi súgó volt. Filmes pályáját amatőrként kezdte, alig 22 évesen, hat nap alatt forgatta első nagyjátékfilmjét (Családi tűzfészek) mindenféle komolyabb filmes előképzettség nélkül. 1981-ben rendezői szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ugyanebben az évben alapította meg a Társulás Stúdiót, és kezdett dolgozni rendezőként a Mafilmnél. Pályafutása során a társadalmi realizmustól jutott el a később védjegyévé váló minimalista, hosszú beállításokra épülő esztétikáig, amely legtisztább formában először az 1986-os Kárhozatban jelent meg. Itt kezdődött harminc éven át tartó munkakapcsolata a későbbi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóval, ahogyan állandó alkotóközösségéhez tartozott Víg Mihály zeneszerző, Pauer Gyula díszlet- és jelmeztervező, Medvigy Gábor operatőr és Hranitzky Ágnes vágó, társrendező, aki 1978 óta a felesége is volt.

A 70 éves Tarr Béla 7 alapfilmje

A Sátántangó, és ami még mögötte, illetve előtte van.

Ez is érdekelhet

1994-ben készült el a fő művének tartott 421 perces Sátántangó, a ma már talán legismertebb, komoly nemzetközi rajongótáborral rendelkező magyar film. Egyik legnagyobb méltatója, Susan Sontag, amerikai író és esztéta így nyilatkozott róla:

Pusztító, elragadó a hétórás játékidejének minden percében. Örömmel nézném meg minden évben életem hátralévő részében”

2011-ben készítette el utolsó filmjét (A torinói ló), mely elnyerte a Nemzetközi Berlini Filmfesztivál Ezüst Medve díját. Visszavonulását követően a Magyar Filmművészek Szövetégének elnöke lett, tanított több külföldi filmes akadémián, tartott workshopot a FreeSZFE diákjainak. Tanítványainak filmjeihez sokszor a nevét is adta: 2011 óta közel 30 produkció stáblistáján bukkant fel, mint (executive) producer.

1982-ben Balázs Béla-díjat kapott, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át.

Munkásságának jelentőségét a nemzetközi kritika gyakran Tarkovszkijhoz, Antonionihoz vagy Bressonhoz mérte. Piers Handling, a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál korábbi vezérigazgatója szerint „Tarr filmjei a történelem egyik jelentőségteljes eseményéről, a kommunista világ felbomlásáról tudósítanak, és ezt a pillanatot olyan módon dokumentálják, ahogyan arra csak a nagy művészek képesek.”

A nemzetközi filmes alkotóközösségben is sokan tartották példaképnek, köztük Gus Van Sant, aki így méltatta a munkásságát:

„Tarr Béla filmjei mindig is nagy hatással voltak rám, de miután újra megnéztem a Kárhozatot, a Sátántangót és a Werckmeister harmóniákat, azt vettem észre, hogy magam is megpróbálom újragondolni a filmnyelvet és azt, hogy a filmipar milyen hatással volt rá.”

Egy másik amerikai rajongója, Jim Jarmusch szerint

Tarr Béla filmjei a narratív mozi különös és gyönyörű lehetőségeire emlékeztetnek minket.”

Tarr maga így foglalta össze, hogy mit jelent számára a film:

A filmnek, mint művészetnek az a hatalmas előnye, hogy ha megmutatsz valamit, akkor az elég. Nem kell elmagyarázni semmit. Az a nagy lehetőség, hogy nem kell beszélni arról, hogy miről szól a bálna szeme, amibe belenéz az Eszter úr a Werckmeister harmóniák végén. Csak odamegyünk a kamerával, és befordulunk, és ott van az egész.

A Kárhozatnál azt mondtuk, hogy van egy történet, de ezt a történetet elhagyjuk, és egy falfelület is történet, meg az is egy történet, hogy a söröskorsó ott áll az ablakban, és ez legalább olyan fontos, mint a sztori. Mindig a sztori ellen dolgoztunk, és lényegében „tájfilmet” akartunk csinálni, ahol a tájnak, a külvilágnak ugyanolyan fontos szerepe van, mint a sztorinak.

Nem érdekelnek a történetek. Sosem érdekeltek. Minden történet ugyanolyan. Nincsenek új történeteink. Csak ugyanazokat ismételjük. Nem hiszem, hogy amikor filmet készítesz, a történetre kell gondolnod. A film nem a történet. Leginkább kép, hang, sok érzelem. A történetek csak valamit takarnak.