Meglepő dolog derült ki a streameléssel kapcsolatban

Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a mozi és a Netflix, illetve a hozzá hasonló streamelős szolgáltatások egymás ellenségei – egy friss tanulmány kimutatta, hogy ennél sokkal összetettebb a kapcsolat közöttük.

Az Ernst & Young és a National Association of Theatre Owners (az amerikai Mozitulajdonosok Szövetsége) közös felmérésében több mint 2 ezer embert kérdeztek meg filmnézési szokásairól, amiből úgy tűnik, teljesen felesleges a Netflix kontra mozi összehasonlítás, mert a valóságban kifejezetten szimbiotikus a kapcsolat a filmszínházak és a streamelős szolgáltatások között.

A kutatásban ugyanis arra jutottak, hogy a felhasználók sokkal szívesebben streamelik azokat a filmeket, amiket korábban a mozik is bemutattak. A válaszadók 62 százaléka válaszolta azt, hogy sokkal valószínűbb, hogy streamelne egy olyan filmet, amiről tudja, hogy korábban a mozik is bemutatták – ezzel szemben mindössze 3 százalék volt azok aránya, akiknek a korábbi mozis bemutató pont, hogy elvenné a kedvét az adott alkotás streamelésétől.

Forrás: Ercin Top / Anadolu Agency / Getty Images

 

Ráadásul azok az emberek, akik rendszeresen járnak moziba (évente kilenc vagy több alkalommal), otthon is több tartalmat néznek a streamelős szolgáltatóknál, mint azok, akik keveset járnak filmszínházba. A National Association of Theatre Owners média és kutatási igazgatója, Phil Contrino szerint egyszerű lustaság azt állítani, hogy a nézők elhagyják a mozit a streamelés kedvéért, és hogy valamiféle bomlasztás és kétfelé szakadt tábor figyelhető meg.

„A valóság az, hogy azok az emberek, akik moziba mennek filmet nézni, otthon is szívesen moziznak”

– szögezte le Contrino, aki szerint az is egyértelmű, hogy a mozis bemutató elindít egy párbeszédet egy adott filmről, amit így az emberek sokkal szívesebben néznek meg otthoni streameléskor. Ha a nézők tudják, hogy a mozik műsorukra tűzték a Házassági történetet vagy Az írt, akkor ez azt üzeni számukra, hogy ezeket a filmeket érdemes streamelni. A mozis siker tehát kvázi garantálja egy film sikerét a streamelős szolgáltatónál is, így nagy tévedés azt hinni, hogy a mozi és a streamelős cégek egymás ellenségei.


(via Collider)