Michael Douglas Arany Pálmát kap Cannes-ban

A színész-producer a nagyjából egy életműdíjnak megfelelő „tiszteletbeli Arany Pálmát” veheti át május 16-án, a nyitó ceremónián.

Douglas ezzel nem először látogat majd el a francia tengerparti fürdővárosba, hiszen első ízben 1979-ben járt ott, James Bridges rendezővel, akivel Kína-szindróma című filmjüket kísérték. Ezt követően 1992-ben tért vissza, akkor talán leghíresebb filmjével, az Elemi ösztönnel, majd egy év múlva ismét, másik leghíresebb munkájával, az Összeomlással.

Legutóbb pedig a sztár a Steven Soderbergh által jegyzett 2013-as életrajzi film, a Túl a csillogáson kapcsán járt a neves fesztiválon. „Mindig jó érzés friss levegőt szívni Cannes-ban, amely filmfesztivál már régóta nyújt terepet a merész alkotók, a művészi tabudöntögetések és a kiváló történetmesélés számára” – közölte a színész-producer kitüntetése kapcsán egy közleményben.

Forrás: Samir Hussein / WireImage / Getty Images


„Első itt jártamtól kezdve (amire 1979-ben került sor a Kína-szindrómával) a legutóbbi látogatásomig, a 2013-as Túl a csillogásonig, ez a fesztivál mindig arra emlékeztet, hogy

a mozi varázsa nem kizárólag az, amit a vásznon látunk,

hanem egyúttal az a képesség is, hogy a világ minden részén élő emberekre hatással lehetünk.

Több mint 50, a szórakoztatóiparban eltöltött év után, hatalmas megtiszteltetés visszatérni a Croisette-re a fesztivál megnyitójára, és részt venni a film univerzális nyelvének ünneplésében” – tette hozzá. Mint az közismert, Michael Douglas nemcsak színészként, hanem producerként is tevékenykedik (Száll a kakukk fészkére című produceri debütálásával például Oscar-díjat nyert), szóval az életműdíjat vélhetően mindkét területért kapja.


(via Variety)