Minden idők 5 legjobb akciófilmes nyitánya

Egy akciófilm nem feltétlenül attól jó, mert látványosan és lendületesen kezdődik, de azért valljuk be, sokat dob rajta, ha így van. Mutatjuk a legizgalmasabb példákat.

5. True Lies – Két tűz között (1994)

James Cameron rendezésében pont a kellő arányban vegyül a szív, a humor, a spiritusz, az érzelmek és a látvány, emellett pedig a főszerepet alakító Arndold Schwarzenegger is a legjobb formáját hozzá, és persze kiváló párost alakítanak Jamie Lee Curtisszel. Mindezt már a nyitójelenet megalapozza, amikor is a Svarci által megformált Harry Tasker úgy szivárog be egy estélyre, hogy ledobja a búvárruháját, és alatta ott van a szmokingja, majd arra is jut ideje, hogy a terep átkutatása közben eljárjon egy csodás tangót a Tia Carrere által alakított szépséggel, hogy végül bravúrosan el is meneküljön a helyszínről, miközben a gonosztevők sítalpakon és hómobilokon üldözik.

Soha rosszabb főhajtást a James Bond-filmek előtt!


4. Vad banda (1969)

Sam Peckinpah westernjét nem véletlenül válogattuk be 10 régi film, ami sokkal erőszakosabb, mint a mai akciómozik című válogatásunkba. Olyan brutális és brutális mennyiségű erőszakot tett a vászonra, amiért kortársai rengeteget kritizálták, de ma már tudjuk, hogy neki köszönhetően esett át ez az akkoriban épp hanyatló, saját kliséibe fulladó műfaj egy sikeres vérfrissítésen. A sztori szerint egy csoport középkorú törvényen kívüli az amerikai-mexikói határon arra a felismerésre jut, hogy az idő ellenük dolgozik. Elhatározzák, hogy még véghez visznek egy utolsó akciót, mielőtt szögre akasztanák pisztolytáskáikat, és nyugdíjba mennének.


A szóban forgó bankrablásra pedig már az első jelenetben sor kerül, ám a szemben lévő tetőn már várják őket a rájuk vadászó katonák. Az épp egy parádénak otthont adó kisvárost így hamarosan ide-oda cikázó lövések kakofóniája és ide-oda hulló holttestek látványa zavarja meg, s miközben az emberek hullanak, mint a legyek, egyik oldal sem könyvelhet el magának dicsőséges győzelmet, csak kegyetlen vérontással büszkélkedhetnek.

A Vad banda a későbbiekben is hasonló szellemben folytatódik,

többkamerás felvételekkel, szabad szemmel szinte követhetetlen vágásokkal és igen hatásos lassításokkal dobva fel a brutális akciójeleneteket, amelyek örökre meghatározták az akciófilm műfaját.


3. Mátrix (1999)

Mikor a Wachowski testvérek berobbantak a Mátrixszal, először senki sem tudta, mire számítson, amikor a film elkezdődött, miután azonban vége lett a nyitó akciójelenetnek, mindenki tudta, hogy valami paradigmaváltó varázslatot látott. Habár azóta számtalan paródia született a képsort kritizálva, ennyi idő után is elképesztően hatásos a bőrruhás Trinity harca az őt üldöző ügynökökkel, az a menő mozdulat, ahogy a levegőbe veti magát, vagy ahogy a kamerák körbebalettozzák a lassítva bemutatott lövéseket. A kifinomultan kidolgozott koreográfiával és a neonzöldben játszó színvilággal mindez maga a tökély, és nemcsak atmoszférát adott a filmnek, de olyan üdítő újdonságot jelentett,

hogy mikor az azóta ikonikussá váló zöld betűk a végén leperegtek, egyértelmű volt, hogy a médium sosem lesz már az, mint ami előtte volt.


2. A sötét lovag (2008)

Christopher Nolan Batman-trilógiája középső darabjának a nyitánya nemcsak magát a filmet indítja be egyszerre trükkösen és lendületesen (hiszen olyan, mintha nem egy képregény-adaptációt, hanem egy heist movie-t látnánk), de azóta is az egyik legjobb jelenet, amit az eddig készült szuperhősfilmekben láthattunk.

A „forradalom felfalja gyermekeit” tétel bankrablós verziója, a duplafedelű módon arcot kapó Joker mesteri terve, a maffia által birtokolt bank emberének közbelépése,

s végül a tökéletes időzítés az iskolabusszal mind gondoskodnak róla, hogy azonnal bekerüljünk a film világába, és a Bűn Bohóchercege minket is alaposan meghintáztasson.


1. Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)

Egy új idol bevezetése és kultikussá tétele mindig kockázatos játék, de Steven Spielberg és George Lucas csodálatosan vezették be azóta valóban ikonikussá vált hősüket az első Indiana Jones-moziban. Az először csak sziluettként látható figura az állandó kelléket jelentő attribútumok (azaz a kalap és az ostor) segítségével azonnal azzá a rejtélyes, karizmatikus, sármos, rettenthetetlen és találékony hőssé változott,

akit a közönség rendületlenül imád

– és mindezt már a legelső jelenetben. Köszönhetően az in medias res kezdésnek és annak a rengeteg mindennek halálos csapdáktól kezdve áruláson át egy hatalmas kőgolyótól való bizarr menekülésig, amit az alkotók a mozi első hét percébe sűrítettek nekünk.


(via Far Out)

 

Ez is érdekelhet

10 régi film, ami sokkal erőszakosabb, mint a mai akciómozik

Hiába készültek esetenként több mint hatvan évvel ezelőtt, ezek a 60-as évekbeli alkotások olyan véresek és kegyetlenek, hogy jobban odab*sznak, mint egy-egy kortárs akcióorgia. Biztonsági öveket bekapcsolni!

Tovább