David Lynch Mulholland Drive-ja mellé felfért a listára egy pszichedelikus japán kulthorror és Tarantino kedvenc Gaspar Noé-filmje is.
1. Mulholland Drive
Természetesen David Lynch-nek bérelt helye van egy minden idők legőrültebb és legegyedibb filmjeit lajstromozó cikkben. Érdekesség, hogy a Mulholland Drive-ot Lynch eredetileg tévésorozatnak szánta. Előtte nagy sikert aratott az egész világon a Twin Peaks első évadával, de a második évadra olyan meredeken bezuhant a nézettség, hogy a széria kaszát kapott (és csak 25 évvel később, 2017-ben folytatódott). A Mulholland Drive tévésorozat pilotja ugyanúgy az ABC csatornánál kötött ki, ahol a Twin Peaks is futott, de már a tesztvetítést követően elutasították. Szerencsére a Studio Canal hajlott arra, hogy a nyitott befejezésű pilotból egy önálló játékfilm legyen – így született meg ez az izgalmas film noir, ami egyúttal erotikus thriller, szarkasztikus társadalomkritika és pszichohorror is.
A Mulholland Drive-ot ma már a Mester mesterművének tartja mindenki,
de még a fanatikus David Lynch-rajongók is sokszor elméláznak azon, mi a búbánatról is szól tulajdonképpen.
Van olyan, hogy nem értjük, miről szól egy film
Van, amikor a rendező úgy dönt, nemcsak egy történetet akar elmesélni, hanem az élet nagy kérdéseiről, az ember és természet viszonyáról vagy az idő mibenlétéről értekezik, és akkor bizony kapaszkodnunk kell a szék karfájába.
Tovább
2. House
Gonosz szellemek, lebegő fejek, démoni macska, csonkolt ujjak és egy húsevő zongora: mindez Nobuhiko Obayashi szégyentelenül vicces, őrülten extravagáns 1977-es filmjének csak egy töredéke.
A teljes sztori ugyanis egy 88 percen át tartó pszichedelikus pörölycsapás az összes emberi érzékszervre.
A történet úgy kezdődik, mint minden '70-es évekbeli B-horror, ami a kísértetjárta ház toposzára épül: hat iskoláslány egy eldugott vidéki kulipintyóban száll meg – nem sokkal később pedig már a néző sem tudja eldönteni, hogy nevessen vagy sírjon a látottak miatt! De nem is kell pontosan érteni, hogy mi is történik, mert pont ez az őrület az, ami miatt Obayashi klasszikusát ma is a legelborultabb filmek egyikeként emlegetik.
3. Enter the Void
Gaspar Noé pszichedelikus melodrámájában meggyilkolnak Japánban egy kábítószerben utazó Oscar nevű kamaszt, aki szellemként visszatér, hogy vigyázzon nővérére. A történet folyamán ezt a testvérpárt látjuk, és lehetünk titkos harmadikok az intim pillanataikban. Sok furcsaságot ki lehetne emelni ebből a szürreális alkotásból a vizuális effektektől a szexjelenetig, de idézzük most inkább Quentin Tarantinót, akinek ez az egyik kedvenc filmje az új évezredből a stáblistaként szolgáló főcím miatt.
Ez az év legjobb főcíme, vagy talán az egész évtizedé. Filmtörténeti csúcsteljesítmény.
4. Céline és Julie csónakázik
Jacques Rivette 1974-es vígjátéka egy szürreális elemekkel átszőtt filmköltemény, tele feltételezésekkel és rejtelmekkel, friss és üde humorral, fiatalsággal, élettel. A történet főszereplői, Julie (Dominique Labourier) könyvtáros, Céline (Juliet Berto) pedig bűvész, akiket különös lelki kapcsolat köt össze. Amikor beköltöznek egy kísértetek lakta házba, egy varázscukorka elfogyasztása után bizarr alternatív valóságokba kerülnek.
Mágikus jelenségek, titkok, varázslatok részesei lesznek vagy csupán képzelik? Hol kezdődik a valóság és hol végződik az álom?
5. Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23.
A belga rendezőnő, Chantal Akerman 1975-ben bemutatott, csaknem három és fél órás alkotása egy belga özvegyasszony története, aki a megélhetési gondjai miatt a prostitúcióra kénytelen fanyalodni, ám megölik az egyik kuncsaftját. (A film szeptember 5-től a Cirko Film forgalmazásában mozikba kerül nálunk is.)
A filmet a szakma a mai napig remekműként, valamint a feminista filmek úttörő alkotásaként tartja számon.
