Mint a borsó meg a héja – összeszokott színész-rendező párosok

Quentin Tarantino és Samuel L. Jackson, Tim Burton és Johnny Depp, Wes Anderson és Bill Murray, és még sokan mások.

James Cameron és Bill Paxton

A 2017-ben elhunyt Paxton remek filmekben játszott, de életművének jelentős darabjai James Cameron filmjei, pedig mindegyikben legjobb esetben is csak mellékszereplő volt. A színész feltűnt a Terminátorban mint a punkbanda egyik tagja, akiktől a gépezet elorozza a ruháikat, láthattuk A bolygó neve: Halál nagyszájú kommandósaként, a True lies-ban ő volt az imposztor, aki Jamie Lee Curtist szédítette a hülyeségeivel, miszerint ő egy titkos ügynök, pedig csak egy idétlen autókereskedő volt (és még a pöcse is kicsi), illetve a Titanicban a roncsvadász hajó kapitánya.

 

John Carpenter és Kurt Russell

A 80-as évek elején Russel és Carpenter többször is együtt dolgoztak, ám munkakapcsolatuk első állomása nem az 1981-es Menekülés New Yorkból volt. Carpenter 1979-ben rendezett egy tévéfilmet Elvis Presley-ről, és a címszereplőt, a Királyt, Russel alakította. Csak ezután jött Snake Plissken legendás figurája, majd a következő évben A dolog MacReady-je. Négy évvel később a páros akcióvígjátékot forgatott közösen, ez a szintén kultfilm Nagy zűr Kis-Kínában, majd tíz évnyi szünet után ismét összeálltak, hogy Plisskenre rászabadítsanak egy még betegebb, még elfajzottabb jövőt: a Menekülés Los Angelesből méltatlanul alulértékelt szatíra, ami egyben paródiája is a klasszikus első résznek, ugyanakkor annál sokkal gonoszabb és szellemesebb, bár kétségkívül nehéz hová tenni.

Tim Burton és Johnny Depp

A páros izgalmasnak induló kapcsolata idővel annyira megfáradt, hogy eleinte csak vicc, aztán már rossz vicc lett belőlük. Depp és Burton az Ollókezű Edwardban dolgozott együtt először, ezt követte az Ed Wood, Az Álmosvölgy legendája, A Charlie és a csokigyár, A halott menyasszony, a Sweeney Todd, majd unalomba fulladt az Éjsötét árnyakkal és az Alice Csodaországban borzalmasan giccses Kalaposával. Burton egyébként szeret ismerősökkel dolgozni, gondoljunk csak elválaszthatatlan zeneszerzőjére, Danny Elfmanre, aki csak két filmjénél nem közreműködött (Ed Wood és Vándorsólyom kisasszony), és filmjeiben nyomon lehet követni, hogy épp kivel él együtt: Lisa Marie a Támad a Mars!-ban, az Álmosvölgyben és A majmok bolygójában is játszott, ám utóbbi filmben Helena Bonham Carter lecsapta a kezéről Burtont, így Marie eltűnt, Carter pedig folytatta a sort a A halott mennyasszonnyal, a Sweeney Toddal, az Alice-szel és az Éjsötét árnyakkal.

Martin Scorsese és Robert De Niro

Minden idők leglegendásabb filmes színész-rendező párosa az övék, hiszen ketten együtt óriási filmeket alkottak: Aljas utcák, Taxisofőr, New York, New York, Dühöngő bika, A komédia királya, Nagymenők, Cape Fear – A rettegés foka, Casino és legutóbb Az ír. A közös munka meglátzsik De Niro első rendezésén is, hiszen a Bronxi mesék olyan, hogy akár Scoprsese is rendezhette volna.

Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio

Scorsese dobta De Nirót, és DiCaprio lépett a helyébe. A New York bandáival kezdődött hosszas együttműködésük, majd jött az Aviátor, A tégla, a Viharsziget és A Wall Street farkasa.  És nem állnak le: készül az FBI megalakulásáról szóló Killers of the Flower Moon (a film alapjául szolgáló könyv Megfojtott virágok - Az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete és az FBI születése címmel jelent meg magyarul), amiben De Niro is visszatér.

 

Wes Anderson és Bill Murray

Anderson második filmjének az Okostojásnak Murray volt az egyik főszereplője, és innentől kezdve elválaszthatatlan a páros. Ugyan a Murray főszerepet ezután csak Az édes vízi életben játszott, de így vagy úgy a rendező mindegyik filmjében feltűnik, bár ha csak egy széket játszana, akkor sem lenne gond, hiszen Bill Murray-t látni mindig öröm.

 

Quentin Tarantino és Samuel L. Jackson

Jacksont a Ponyvaregény tette híressé, és ezután sem volt rest Tarantinóval dolgozni. A páros olyannyira összecsiszolódott, hogy a rendező legtöbb filmjében játszott a színész, még abban is, amiben nem is láttuk, ugyanis a Becstelen brigantykban narrátor volt. Közös filmjeik e kettő mellett: Jackie Brown, Kill Bill, Django elszabadul és az Aljas nyolcas.

(Forrás: ScreenRant)