Most akkor sci-fi vagy romantikus film lesz az Utazók?

Eddig nem valami meggyőző a Sony reklámkampánya, mi van, ha a világ két színészszépsége között nem működik a kémia?

A Sony újabb morzsákat szórt elénk a legújabb űrutazós filmjéből, az Utazókból. A két főszerepet az utóbbi idők két legkeresettebb és legsikeresebb színésze, Jennifer Lawrence és Chris Pratt játssza. A történet szerint egy utasszállító űrhajó egy távoli bolygó felé tart több ezer emberrel a fedélzetén. Az egyik hálókamra meghibásodása miatt egy férfi (Chris Pratt) 90 évvel a tervezett érkezés előtt felébred. Ahogy telik az idő, szembe kell néznie az öregedéssel, és azzal, hogy magányosan fog meghalni, végül azonban úgy dönt, felébreszt egy másik utast is. Puszta véletlenségből egy gyönyörű nőt sikerül felébresztenie, aki Jennifer Lawrence. Természetesen a két ember egymásba szeret, amivel egy kis időt legalább elütnek, egészen addig, míg rájönnek, hogy az űrhajójuk lassanként szét fog esni.


A trailer a pár boldogabbik életszakaszáról szól, amikor a szerelem szárba szökken, és megejtik az első randevút, mindezt az Imagine Dragons meglehetősen nyálas zenéjére. Mindketten gyönyörűek, ellenállhatatlanok, a ruhájuk és a körítés csillogó, minden egyben van. A trailerben feltűnik egy mellékszereplő, Michael Sheen egy bár robotpultosaként szolgálja ki az álompárt.

A videó a pár még a szükségesnél is romantikusabb pillanataival folytatódik. Csókolóznak, szülinapot ünnepelnek, halált megvető bátorsággal ugornak bele az űr közepébe, stb.

Ez a trailer azonban szöges ellentétben áll az eddig bemutatott előzetesekkel, amiből úgy tűnik, maga a Sony sem tudja, miként adja el a filmet. Míg az eddigi előzetesek alapján a film egy pörgős akcióthriller, addig a legutóbbi klip inkább egy romantikus filmbe oltott sci-fit sejtet, így már a néző sem tudja, mire számítson. Először a Sonynak kéne eldöntenie, hogy minek akarja eladni a filmet, és kiket céloz meg vele. Mert a két tábor elég távol áll egymástól. A romantikus filmek kedvelői valószínűleg nem ülnének be egy akciófilmre, és ez igaz fordítva is.

További aggodalomra adhat okot, hogy a filmstúdió kezében adott a lehetőség, hogy a ma élő legszebb színészpárossal promózza a filmet, és az egész kampány erre épülhetne, de valamiért mégsem teszi. Talán mert nincs meg köztük a kémia? Mert az elég lejön, ha a két főszereplő között semmi szikra nincs, és lehet, hogy ezt vette észre a Sony is, amikor inkább eldugták jó mélyre ezt a szálat, és egész eddig az akciót tolták előtérbe a reklámkampányban. És ha ez igaz, akkor tényleg el kezdhetünk aggódni, mivel a film nagy része a két szereplő közti kapcsolatra épül, és a játékidő nagy részében kettejüket kell nézni a vásznon. Ha pedig nem működik a kettejük párosa, azzal akár egy egész filmet is ki lehet herélni, akció ide vagy oda.

Persze nem akarjuk látatlanban eltemetni a filmet, és a forgatókönyv is elég érdekes ahhoz, hogy jó legyen az Utazók. Mindenesetre kíváncsian várjuk a soron következő trailereket is, azokból talán többet megtudunk. Legvégső esetben pedig a január 12-i premieren minden kiderül.