Nem olyan nagy rejtély, hogy miért nem készül magyar sci-fi, zombihorror vagy katasztrófafilm. Pénz kellene hozzá, technikai háttér és több százezer potenciális néző, hogy a költségek legalább egy része megtérüljön. A karácsonyi filmek hiányára viszont semmi mentség. Igény lenne rá (elég csak megnézni a Netflix aktuális toplistáját, vagy hogy milyen nézettséget produkálnak a tévében az ünnepi klasszikusok), bankot se kell robbantani, hogy összeálljon a büdzsé, a romantikus komédia pedig mindig is a moziba járó magyarok kedvenc műfaja volt.

Nem tudni, hogy Tiszeker Dániel volt-e az első, akinek feltűnt ez a piaci rés, de a leggyorsabb biztosan, így aztán büszkén mondhatja el magáról, hogy ő az első magyar karácsonyi film rendezője.

A Nagykarácsony elkészülhetett volna úgy is, hogy a négy forgatókönyvíró szorgalmasan kijegyzeteli a húsz legnépszerűbb angolszász karácsonyi romkomból a karaktertípusokat, a jellemző szituációkat, a fordulatokat, a poénokat, és a sablon alapján összeállít egy 21. karácsonyi filmet, ami történetesen Magyarországon játszódik. Szerencsére nem ez, vagy nem pont ez történt. A Nagykarácsony se mellőzi a műfaj kötelező megoldásait, elvégre a néző pont azért vált jegyet ezekre a filmekre, mert tudja, hogy mire számíthat. Romantikára, poénokra és karácsonyi hangulatra. Tiszekerék mindezzel tisztában is voltak, de igyekeztek a nulla energiabefektetéssel végrehajtott ctrl c + ctl v művelet helyett egy olyan romkomot készíteni, amelyből markánsan kiérződnek a hazai ízek.

Az első jó döntés, amit meghoztak, hogy egy klasszikus szívtipró helyett egy hétköznapibb figurát tettek meg főszereplőnek. Arnold (Ötvös András), a tűzoltó nem egy bonyolult személyiség, szereti a munkáját és a barátnőjét (Rujder Vivien), de amikor rájön, hogy a nő megcsalja, nemcsak a szíve törik össze, de az önbizalmának is annyi. Elkezd rettegni a magasságtól, tériszonyos lesz, ami egy tűzoltó esetében általában a karrier végét jelenti. Főnöke ad neki egy utolsó esélyt, ha leteszi újra a tűzoltóvizsgát, akkor állományban maradhat, addig pedig tűzvédelmi szolgálatot kell teljesítenie egy karácsonyi vásárban, ahol éppen egy betlehemi gyerekelőadás próbája zajlik. A rendező egy fiatal és lelkes tanárnő, Eszter (Zsigmond Emőke), aki látszólag mindenben ellentéte a mogorva és barátságtalan Arnoldnak.

A folytatás ettől a ponttól kezdve nyilván kitalálható, és bele is fulladhatna a mézeskalácsos giccsbe a sztori, de az ismerős paneleket szerencsére ellensúlyozza a humor. A poénok persze családbarátabbak, mint Tiszeker első filmjében, a #Sohavégetnemérősben (azt is Horváth András Dezső, Fehér Gáspár és Fehér Boldizsár írta), de működnek, főként a jól eltalált mellékkaraktereknek köszönhetően. A tűzoltók világa sajátos szubkultúra, amelyben a bajtársak nemcsak a tüzet, de egymást is szorgalmasan oltják, a Nagykarácsony pedig elég hitelesen adja vissza ezt a zrikálásra építő maszkulin légkört. Vicces Scherer Péter karácsonyi árusa is, aki tökéletesen hozza a szélhámosság határáig simlis kisvállalkozó figuráját – a valósággal történő egyezés az ő esetében sem csak a véletlen műve.

Egy „hagyományosabb” magyar romkomban Ötvös András helyett valószínűleg Szabó Kimmel Tamás alakítaná a főhőst, úgyhogy nemcsak zseniális geg, de szellemes kikacsintás is, hogy Szabó epizodistaként tiszteletét teszi a filmben. Az „önmagát” alakító színész előbb elcsábítja Arnold barátnőjét, majd látomásként kezdi kísérteni a férfit, emlékeztetve rá, hogy tűzoltóként és férfiként is csődöt mondott.

Nyilván nem a véletlen, hanem a koncepció része, hogy a többi „nagy név” is mellékszerepet játszik a filmben, kezdve a tűzoltókapitány Csuja Imrétől a diszpécser Hernádi Juditon át a gesztenyeárus Szerednyey Béláig, és egyikük viccesebb, mint a másik (de annyira azért nem, mint az öngyilkosjelölt Mészáros Máté). A romantikázás így aztán megmaradhat Ötvös Andrásnak (aki volt már főszereplő az Isteni műszakban, de nincs még agyonjátszatva), és Zsigmond Emőkének, akihez annyira tökéletesen passzol a bűbájos és csupaszív tanító néni szerepe, hogy

már egyedül a mosolyától karácsonyi hangulatba lehet kerülni.

A Nagykarácsony tehát minden idők legjobb magyar karácsonyi filmje, de ugye a legelső is, úgyhogy ezzel még nem mondtunk sokat. Ha csak romkomként nézzük, azért akadnak hiányosságai, a két főszereplő talán túl könnyen és gyorsan hangolódik egymásra, az utolsó harmada a szükségesnél szorosabban követi a műfaji kliséket, Scherer Péter és Pokorny Lia karaktereinek románca pedig sok játékidőt kap, ahhoz képes, amilyen kiszámíthatóan alakul. És ha a romantikus epizódok (szerencsére) nem is giccsesek, a látványvilágot azért fel lehetett volna jobban dobni még néhány hógép beüzemelésével, a fájóan jellegtelen soundtrackről nem is beszélve.

Tiszeker első filmjéről, a #Sohavégetnemérősről annak idején azt írtuk, hogy kellemes, mint egy nyári rozéfröccs. A Nagykarácsony ehhez képest

a forraltbor-élményt adja, nem prémium minőség, berúgni sem lehet tőle, de nagyon jól esik elkortyolgatni.