Hősünk egy legóember Chris Pratt-tel menti meg a világot, aki nemcsak a galaxis védelmezője, de raptora is van!
Befutott a Lego-kaland 2 második előzetese, ami sokkal látványosabb, vagányabb és viccesebb, mint a nyáron debütált első trailer - pedig a vagány Mad Max-figuráival már az is őrült jó volt! Nem hiszed? Tessék, itt van:
Azt persze már eddig is tudtuk, hogy az új részben az első film főhőse, Emmet egy apokalipszis utáni látképet mutató Lego-városból indul csillagközi utazásra, miután egy furcsa űrlény elrabolja a barátnőjét, valamint Batmant, a törött sisakos retró űrhajósfigurát és egy rakás másik legóembert. Emmet persze továbbra is egy rakás szerencsétlenség (pont ezért nem vitte magával az emberrabló idegen sem), de a szíve arany, úgyhogy összelegóz magának egy űrhajót, és a barátai kiszabadítására indul. A nagy kalandra csatlakozik hozzá egy nagyon vicces és pofátlanul magabiztos Chris Pratt-legófigura is. Aki ráadásul olyannyira a sztár műanyag mása, hogy egyszerre cowboy, a galaxis védelmezője, a raptorok idomárja és az Indiana Jones-kalap örököse (hiszen Pratt maga is játszott olyan kasszasikerekben, mint A galaxis őrzői 1-2, A hét mesterlövész és a Jurassic World 1-2, egy ideje pedig azt pletykálják róla, hogy ő lesz Indy az Indiana Jones 5-ben).
Az angol verzió slusszpoénja, hogy Emmet eredeti hangja már a 2014-es első Lego kalandban is Chris Pratt volt, a színész így most egy rakás jelenetben saját magával beszélget majd! Alig várjuk a jövő februári premiert! (via Consequenceofsound)