Van itt gyerek, kutya és nagy mamlasz izomemberek, akiket a kicsik az apró ujjaik köré csavarnak, szóval mi baj lehet? Mondjuk az, hogy az egész köré nem készült egy rendes sztori, és a színészeket nem instruálta senki.
Ki tudja, miért, de a hollywoodi producerek és a közönség egy része ellenállhatatlan kombinációnak tartják az izomembereket és a kisgyerekeket. Hogy micsoda frenetikus kontraszt a 100 kilós kigyúrt pacák és a sok sivítozó kölök, és mennyire vicces, hogy az a fickó, akit eddig a falon is átgyalogoló, a rosszfiúkat puszta kézzel miszlikbe szabdaló akcióhősként ismerünk, nem tud mit kezdeni pár pisissel. Tényleg fergeteges felállás, Schwarzenegger sem tudott rá nemet mondani, Vin Diesel vagy Dwayne Johnson sem. Dave Bautistának pár hét múlva jön ki a kölkös mozija, és most már John Cenának sem kell szégyenkeznie, ha kigyúrt partira megy. Mert végre a pankrátorból lett színész is bevállalta a cukiságbeöntést, és igyekezett jó képet vágni hozzá.
És első blikkre jó szerepet kapott a beöntéshez: egy elit tűzoltócsapat, az erdőtüzekre specializálódott „füstugrók” parancsnoka egy, a világtól távoli állomáson, ahol rajta kívül csak hárman vannak, a nyalizós, kényszeresen poénkodó helyettese (Keegan-Michael Key), az önbizalomhiánnyal küszködő helikopterpilóta (John Leguizamo) és a nagydarab kopasz, szakállas Balta, aki nem beszél, viszont mindig nála van a szekercéje (a szintén expankrátor Tyler Mane, aki a Kardfog volt az X-Men - A kívülállókban). Egy nap kimentenek három gyereket egy égő víkendházból – ahol különös módon egy felnőtt sem volt -, és amíg nem jelentkezik értük valaki, nekik kell róluk gondoskodniuk. Ami azért nehéz feladat, mert egyrészt halvány lila gőzük sincsen, hogyan működik egy gyerek, másrészt ezek a gyerekek kicsit élénkebbek az átlagnál.
Kezdődhet is a marhulás, a tűzoltóállomás és a személyzet leamortizálása, amely során a marcona tűzoltók a régi, de örök vígjátékszabály szerint megtalálják a bennük szunnyadó szülőt és/vagy gyereket, illetve végre eldönthetik, melyik Én kicsi pónim karakter illik hozzájuk a leginkább. És mivel a Ne játssz a tűzzel egy Nickelodeon által jegyzett vígjáték, itt mindent hatványozottan kell venni, hogy a célközönség biztosan megértsen mindent. Nem mintha a gyerekek lassabb felfogással rendelkeznének mint a legtöbbünk, de biztos, ami biztos. Így aztán a film úgy működik, mint egy animációs film, bizonyos szereplők még klasszikus rajzfilmes hangeffekteket is kapnak - Keegan-Michael Key hirtelen megjelenését például mindig egy surranó hang kíséri, de hőseink játéka és mimikája is nagyjából a Pindúr pandúrok szintjét képviseli. És nem jó értelemben. Ezzel még önmagában véve nem lenne baj, de olyan, mintha minden szereplőt másként instruáltak volna, mintha mindenki egy másik filmben játszana.
És az nagyjából mindegy ilyen szempontból, hogy az adott vígjáték nyugdíjas bölcsészeknek vagy kisdedeknek szól, a poénoknak egymásra kell épülniük, és a jó poénokhoz az kell, hogy a szereplők megértsék egymást, rezonáljanak egymásra. Hát itt nem vették erre a fáradtságot. Van egy jelenet, ahol a komisz kisfiú beindítja a tűzoltó slagot, közben valamiért nagy hab is van, úgy mellig érő, és ebben hajkurásszák egymást a figurák, és az ilyen vicces szokott lenni, mert ugyan káosz van és mindenki pánikol, meg, mint említettük, hab is van. Ezzel szemben az egész olyan, mintha egy kizárólag életfogytosokból álló fegyintézeti amatőr színjátszócsoport tartaná az első próbáját, ahol a legtöbben a szökési lehetőséget keresik, a többiek pedig nagyon éhesek. Nem viccelek, ez tényleg annyira nem vicces, hogy már nekem volt kínos. Pedig egy ilyen felállással és sztorival nehéz hibázni, és sokan fognak majd nevetni rajta, de kevesen jönnek ki vidáman a moziból. Ami pedig Cenát illeti, látszik, hogy a film nagy részét összeszorított foggal csinálta végig, és nem csak a szerepe miatt…
Értékelés: 5/10
