Szereti ön Brahmsot? (1961)

A Psycho sikerét követően a színész a hatvanas években szinte végig Európában dolgozott. Első európai munkája az ukrán születésű, Franciaországban alkotó Anatole Litvak Françoise Sagan regénye alapján Párizsban forgatott csodálatos romantikus drámája, amelyben

Perkins volt a filmben az a fiatalember, aki elcsavarja a fejét a Bergman által alakított negyvenes (azaz akkoriban már öregnek számító) asszonynak, aki partnerével – jórészt csak a férfi oldaláról – nyitott kapcsolatban él, és folyamatosan szenved a magánytól. Habár mi egy percig sem haboznánk, ha választani kéne a veszettül jóképű, fiatal Perkins és a már öregedő Montand között (aki ráadásul folyamatosan megalázza), a főhősnő az új románc ellenére sem tud szabadulni a volt szerető szellemétől, így egészen a legvégéig kétesélyes, hogy kinek a szíve törik végül össze. Perkins pedig ugyanolyan kiváló léha úri fiúként, kitartó udvarlóként és féltékeny szerelmesként egyaránt.

Kés a sebben (1962)

Egészen más karaktert hozott a sztár ebben az egy évvel későbbi, szintén Litvak által rendezett thrillerben, amelyben a kor ikonja, Sophia Loren volt a partnere (akivel már a két évvel korábbi Vágy a szilfák alatt című romantikus drámában is együtt játszottak). Perkins itt egy gyönyörű olasz feleségével Párizsban élő amerikai férfit alakít, aki folyamatosan durván bánik a nővel, Lisával, aki már épp elhagyná, amikor Robert egy kiküldetés során meghal egy repülőgép-szerencsétlenségben. És a fordulatoknak ezzel nincs vége, mivel kiderül, hogy a férfi csak eljátszotta a halálát, és azt tervezi, hogy felveteti Lisával az utazás előtt jó érzékkel megkötött utasbiztosítás fejében járó nem csekély összeget. Hogy szabaduljon tőle, a nő belemegy a dologba, és amíg az ügy rendeződik, az addigi közös lakásban bújtatja feltámadt férjét – ám ezzel egyúttal csapdába is esik, mivel Robert ezután is vele képzeli el az életét, és mivel Lisa a bűntársának számít, a markában van.

A filmvégi fordulat ugyan egyértelműen Loren jutalomjátéka, de Perkins is mindvégig egészen kiemelkedő

a sármos gazember szerepében, akinek „álságos mosolyáról” lehetetlenség eldönteni, hogy egy pszichopata szörnyeteget vagy „csak” egy nárcisztikus manipulátort rejt.

A per (1962)

Az 1962-es elég sűrű év volt Perkins pályáján, hiszen a Kés a sebben című filmen kívül két másik munkája is kijött: a Phaedra című Euripidész-adaptáció mellett még egy irodalmi átirat, Franz Kafka leghíresebb regényének egy másik zseni, Orson Welles által rendezett, meglehetősen hűséges feldolgozása. Welles alkotása kiválóan ülteti át a vászonra azt a nyugtalanító, groteszk és abszurd világot, amit a könyvben megismertünk, a Josef K-t megformáló színész pedig ugyanolyan remek az áldozattá váló kisember szerepében, mint amilyen zseniális volt korábban gonosztevőként. S habár A per irracionális, képileg is elidegenítő univerzumával meglehetősen nehéz azonosulni, a nemcsak, hogy ártatlanul, de soha ki nem derülő indokkal megvádolt férfi felháborodását egyszerre magabiztosan és bizonytalanul megragadó Perkinst lehetetlen nem megsajnálni.

A tizedik nap (1971)

Anatole Litvak után a sors a hatvanas évek végén-hetvenes évek elején egy másik francia kismesterrel, Claude Chabrollal is összehozta a sztárt. Először az 1967-es Pezsgős gyilkosságokat forgatták együtt, majd az Ellery Queen néven alkotó amerikai szerzőpáros, Frederic Dannay és Manfred Bennington Lee krimijén alapuló A tizedik napont, ezt a keresztény misztikummal és bűnügyi rejtélyekkel átitatott, különös hangulatú thrillert. Habár koránál és tapasztalatánál fogva Perkins ekkor már érettnek számított, egy kisfiús karaktert formál meg, az ezúttal színészként megjelenő Orson Welles csodabogár milliomosának szobrász fiát, akit az első jelenetben amnéziásan, véres kézzel ismerünk meg, de sok csavar következik még a cselekményben, mire kiderül, hogy tettes vagy áldozat – és a színész ezt a kettősséget, mint mindig, úgy most is kiválóan jeleníti meg, pusztán már kisugárzásával is.

Szenvedélyes bűnök (1984)

A bizarr fantáziájú angol rendező, Ken Russell amerikai erotikus thrillerében már az idősödő Anthony Perkinst láthatjuk, halála előtt nyolc évvel. A filmben nem ő a főszereplő, de kulcsfontosságú szerepet kap a két főhőst megformáló Kathleen Turner és John Laughlin oldalán. A sztori szerint egy házasságában csalódott fiatalember a munkája során rájön, hogy az egy divattervező stúdió ipari kémkedéssel gyanúsított munkamániás alkalmazottja, akinek a megfigyelésével megbízták, éjjelente prostituáltként váltja valóra kuncsaftjai – és sok jel mutat arra, hogy a saját maga – perverz vágyait. Bobby vonzódni kezd a China Blue álnéven tevékenykedő nőhöz, akinek ezzel párhuzamosan a megszállottjává válik egy vallási fanatikus prédikátor (naná, hogy Perkins). Az izgalmas montázsokkal (rajzos és videóklipbetétekkel) és némi humorral is megtámogatott alkotásban

az alkotók Perkins figuráját egyértelmű Norman Bates-utalásokkal ruházták fel,

de a Szenvedélyes bűnök sokkal több egyszerű Psycho-utánérzésnél: a szexjelenetek és Russell szerzői kézjegyei mögött valójában egy fantáziadús, mégis szabályos szerelmes film húzódik.