Miért ne lehetne gyerekfilmet csinálni a vérszívásból, ahol nem a vámpírok a rosszak, hanem a létükre törő kegyetlen skalpvadászok? A Hotel Transylvania után újra szörnyeknek drukkolunk!
Ha tehetjük, minden rajzfilmet megnézünk, a kislányom imádja őket, kivéve persze azt, ami nagyon fiús, mondjuk a Verdák, de A kis vámpírral egy kicsit bajban voltam. Merthogy el kellett magyaráznom Annának, mi az a vámpír, rákérdezett ugyanis előtte, nyilván, meg ugyan jobb is ezt tisztázni, nemhogy a film, de már az előzetes megnézése előtt. A felnőtt verzióval aligha állhattam elő, így valami megúszós akármivel jöttem elő. Hogy mesebeli szörnyek, akiket azért találtak ki a meseírók, hogy ijesztgessék velük a népeket. És, bár van két hegyes foguk, nem bántanak senkit, csak isznak egy kis vért, általában állatokból, de nem gond, mert nem fáj nekik. És kerülik a napfényt, meg el kell bújniuk, mert vannak, akik el akarják őket kapni.
Mert ugye nehéz a kis híján hatévesnek elmesélni az igazi vérkiszívás mikéntjét és miértjét, de a vámpírvadászat fortélyait is, a hegyes karót és egyebeket, de más szülők nyilván jobban megugrották ezt az akadályt. Angela Sommer-Bodenburg ugyanis 1979 és 2015 között nem kevesebb, mint 21 vámpíros gyerekregényt írt. Mind bestseller lett, akkor, amikor az Alkonyat őrület még egy távoli ködkép sem volt, az első könyvet, A kis vámpírt pedig már 2000-ben vászonra vitték, akkor még élő szereplőkkel – és ebből most csinálhatnék valami szóviccet, hogy több száz éves vérszívók, akik nem is „élő” szereplők, de azt hiszem, nem lenne különösebb sikere. Most pedig itt van az egészestés animáció, amiből megtudhatjuk, milyen nehéz a vámpírgyerekek sorsa.
Rudolph, a tizenhárom éves vámpír fiú, bár már a háromszázadik szülinapi bulijára készül, de egy évet sem öregszik. Nincs sok kedve az ünnepléshez, hiszen mindig ugyanaz a program: egy öreg kastély romos falai között köszönti fel őt családja. Az ajándék sem túl változatos, hiszen nem hagyhatják el otthonukat, mivel csalafinta és kegyetlen vámpírvadászok lesik minden lépésüket. Rudolph azonban végre egy kis izgalomra vágyik, ezért meglóg otthonról, és találkozik Tonyval, egy vele egyidős sráccal – a könyvekben Teofilre és Endrére magyarosították őket -, aki a szüleivel a közeli panzióban szállt meg, és aki rajong a kísértettörténetekért és természetesen a vámpírokért. Hamar barátságot kötnek, hiszen sok minden közös bennük, másban viszont kiegészítik egymást, és együtt próbálják megállítani a gonosz vadászokat.
És ugye itt van nekünk, felnőtteknek a paradoxon, hogy ezúttal a vámpírvadászok a gonoszok, elvakult, ostoba felnőttek és a vérszívók a jók, de ne terheljük ezzel a gyereket. Ők hadd élvezzék a holdfényes éjszakán a hegyek felett repdeső kis vámpírok és emberbarátaik kalandjait, aztán hátha megtanulják, hogy milyen fontos a barátság, és hogy ne ítélkezzünk túl hamar. Az viszont biztos, hogy holnap valami fokhagymás lesz ebédre!
