Mi volt előbb, háborús filmet akartál csinálni, és ahhoz találtad meg Závada Pál regényét, vagy eleve Závada könyvét akartad feldolgozni?

Az a lényeg, hogy egyik sem, de ha mégis az egyiket választanom kell, akkor a háborús film volt előbb, annak ellenére, hogy nem maga a háborús film műfaja vonzott ehhez a témához, hanem sokkal inkább az olyan filmek, mint a Sztalker, amely egy titokzatos zónába való behatolást mutat meg. Engem nagyon izgat az a helyzet, ahol egy olyan világba kerülsz, amely teljesen más, mint ahonnan érkezel, ahol minden ismeretlen, és ahol elveszíted a tájékozódási képességed. Mindig is vonzott az orosz kultúra, az orosz táj, a feleségem is orosz, és a Szovjetunió megszállt területein játszódó történetben is az tetszett, hogy ez egy vadregényes tájban, egy dzsungelben, egy mocsárban zajlik.

Rengeteg korabeli katonanaplót olvastam, amelyek átélhető módon beszélnek erről a tájról, ahol leírják, milyen nehéz előrejutni, ahol fáznak és elveszettnek érzik magukat. És ebben a közegben kell ezeknek a vidéki magyar parasztembereknek, akiket besoroztak a magyar honvédségbe, az orosz partizánokat felkutatniuk, ami egy lehetetlen küldetés számukra. A magyar hadsereg teljesen felkészületlen volt minden ilyen helyzetre, és mindenki számára az elsődleges motiváció az volt, hogy túl kell élni az egészet, és épségben hazajutni, és ott folytatni az otthoni életüket, ahol abbamaradt. Amikor egy ilyen szituációban aközött kell választaniuk, hogy éhezzenek, vagy elvegyék az orosz falusiak összes élelmiszerét, nyilván az utóbbit teszik. Ezek a döntések így születnek.  

A II. világháború nagyon hiányosan jelenik meg a magyar filmművészetben. Te hogyan próbáltad elhelyezni a Természetes fényt ezen a palettán?

Klasszikus magyar háborús film nem nagyon van: vannak ekkor játszódó holokausztfilmek és gulág filmek, vagy az olyan filmek, mint a Tizedes meg a többiek. Viszont sokkal markánsabb a dokumentumfilmek szerepe. Sára Sándor 25 részes, egyébként hihetetlenül jó dokumentumsorozata, a Pergőtűz fontos volt számomra: elképesztőek ezek az interjúk. Sára, úgy tudom, akart egy játékfilmet is csinálni ezekből a történetekből, de valamiért nem jött össze, talán nem kapott rá pénzt.

Engem elsősorban nem a háborús események, nem a harcászat érdekelt, hanem az, hogy mit jelentett a II. világháború Magyarország számára, milyen súlyokat tesz ránk azóta is. Az összefüggései ennek a traumának a mai napig nincsenek feltárva és elbeszélve, és Závada könyve ilyen szempontból elképesztő, és mindenkinek el kéne olvasnia. Amit egy magyar kisváros, Tótkomlós lakóinak sorsán keresztül bemutat, az valami hihetetlen. Egy irgalmatlanul részletgazdag és traumákkal teli korszak ez. A megszálló csapatok tevékenységével kapcsolatban Závada is támaszkodott Ungváry Krisztián kutatásaira. Ungvárynak a Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban 1941-1944 című könyve nekem is fontos támpont volt.

Ebben a könyvben sok idézet szerepel korabeli katonák naplóiból. Én ezeket a naplókat aztán kikerestem a Hadtörténeti Levéltárban, hogy teljes egészében tanulmányozzam őket. Ami fantasztikus bennük, hogy a rettenet szinte észrevétlenül bele van szőve a teljesen hétköznapi dolgok közé. Például valaki leírja, hogyan nézte végig tíz partizán kivégzését a város főterén, majd a következő sorokban elmeséli, hogy este még egy hosszú levelet írt a feleségének, majd jóérzéssel hajtotta nyugovóra a fejét. Ami a számomra a cél volt, az a moralizálás elkerülése, hogy ne mondjam meg, ki a rossz és ki a jó, hanem az, hogy belekerüljek abba a jelen időbe, amelyben ezeknek a naplóknak az írói érezték magukat. Belekerüljek abba a tudatállapotba, amelyben nekik meg kellett hozniuk a döntéseiket.

Ha csinálsz egy háborús filmet, akkor nyilván egyfajta elvárás is, hogy ne csak egyenruhás embereket mutass, hanem legyen benne harc is…

Nagyon minimális a harci jelenetek mennyisége a filmben, és ilyen szempontból lehet, hogy csalódás lesz azoknak, akik erre számítanak. Ez fokozatosan, teljesen organikusan alakult így. Egyrészt nem vagyok egy akciófilm rendező, és nem tudtam volna versenybe szállni más látványos háborús filmekkel, másrészt engem a félelem és a túlélés pszichológiája érdekelt, az, hogy bármikor meghalhatnak, vagy bármikor ölniük kell. A filmben egy tűzpárbaj van, de az sem igazi akciójelenet, mert ekkor is a főszereplővel vagyunk. Golyók repülnek a feje felett, és ő meghúzza magát, és ami történik, azt mind az ő arcán keresztül mutatjuk. Sokszor ijesztőbb, ha tudjuk, mi történik, de nem látjuk.

Egy időben a forgatókönyvben még szerepeltek német tankok, amelyek konvojszerűen áthaladtak volna azon az orosz falun, ahol a honvédeink megszállnak. Ezzel azt jeleztük volna, hogy létezik egy komolyabb katonai hadművelet a háttérben, de egyértelmű volt később, hogy ezt nem tudjuk megvalósítani. Sokkal fontosabb volt, hogy viszont amit megmutatunk, az hiteles legyen. Más nagyszabású jelenetekről is le kellett mondanunk. A film elején például lett volna egy folyami átkelés is, nyakig érő vízben, nulla fokban, lovaskocsikkal, sok katonával. Ezt a jelenetsort hosszú ideig terveztük, pontosan kitaláltuk, hogy a színészek egyenruhája alatt milyen búvárruhák legyenek, hogyan történjen a biztosításuk, ha valaki elsodródna, hogyan mozogjon a kamera, stb, de végül erről a jelenetről is le kellett mondanunk.

Mit jelentett az, hogy francia, német, belga és lett koprodukcióban készült a film? Kihatott az a te alkotói szabadságodra?  

Szerencsére nem, és nagyon jól alakult ez a koprodukció. Annyi megkötés persze volt, hogy a stáb fele lett kellett hogy legyen, mivel a filmet nagyrészt Lettországban forgattuk. Viszont ott is kiváló stábtagokat találtunk. A helyszínek pedig nagyszerűek voltak, mert Lettország keleti fele teljesen olyan, mintha Oroszország lenne, és nagyrészt orosz anyanyelvű, orosz ortodox vallású a lakosság. Persze voltak kényesebb pontok is, például a lóidomár személye, mivel tudtuk, hogy olyan szakmai tapasztalattal rendelkező idomárokat kint nem fogunk találni, mint akik az itthoni szakmában dolgoznak. Féltünk ettől a helyzettől, de meg kellett bíznunk az ottani lószakértőben, aki például kiképezte a lovát arra, hogy nyakig elmerüljön a mocsárban, és aztán ki is jöjjön onnan.  Egy ilyen mesterséges sárgödör kitalálása és megvalósítása is sok időt és kreativitást igényel, például ha arra gondolunk, hogyan fűtsük fel a sarat a jelenet közben, hogy a ló meg ne fázzon. 

Előkerült korábban, hogy mindent a főszereplő arcán látunk, és az előzetesből is nyilvánvaló volt, hogy mekkora hangsúly van a szereplők arcán. Látszik, hogy egyrészt nagyon hiteles, másrészt ismeretlen arcokat kerestél. Mennyire volt ez nehéz feladat?

Azt mi nem tudjuk megcsinálni, hogy mondjuk kihozunk a Katona József Színházból egy színészt, aztán fel évig gyakorlatoztatjuk, hogy hiteles katonát csináljunk belőle, egyrészt, mert ezt nem tudnánk megfizetni, másrészt színházból sem lehet kivenni valakit, csak pár napra. Idehaza szinte mindenki színházi színész, ezért a filmeseknek folyamatosan egyeztetniük kell a színházakkal, de a színésznek sokszor így is vissza kell érnie a forgatás után egy előadásra. Mi ezért olyan amatőr szereplőket kerestünk, akik amúgy is úgy élnek, mintha kint lennének a fronton, mondjuk akik éjjel-nappal kint vannak egy tehéncsordával a legelőn, a tűző napon, és akikről ezáltal ránézésre elhiszed, hogy egy éve kint vannak a vonalak közt. Persze így is le kellett szűkítenünk a kört olyanokra, akik eredeti módon meg is tudnak szólalni a kamera előtt, de ehhez jött az, részben szükségszerűségből, hogy itt kevés a párbeszéd. Én egyébként szeretem az ilyen csendes filmeket, szóval nekem ez nem volt kompromisszum.

Ha ezt a témát, a partizánok elleni irtóhadjáratot és a megtorlásokat nézzük, akkor nyilván megkerülhetetlen az Elem Klimov rendezte klasszikus Jöjj és lásd (1985). Te hogyan viszonyultál ehhez a filmhez?

Érdekes, hogy Klimov is visszaemlékezésekre építette a filmjét, és azokat én is mind végigolvastam, bár az a történet Fehéroroszországban játszódott, ahol elsősorban németek voltak, magyarok nem. Klimov filmje mégis egyfajta látomás, amiben eltorzult arcok és maga az ördögi gonoszság jelenik meg, mert ott a gyilkosok élvezik azt, amit csinálnak. Mi az eseményeket nem az áldozatok, hanem a katonák szempontjából akartuk megmutatni, ugyanakkor nem akartuk jókra és rosszakra osztani a szereplőket, mint a legtöbb háborús filmben az elmúlt hetven évben, hanem azt akartuk, hogy a néző is átvegye az ő szemszögüket, és részévé váljon az ő jelenlétüknek.

Mennyire fogott meg ez érzelmileg?

Szerintem fontos az, hogy tartsunk valami távolságot ahhoz, hogy el tudjunk egy ilyen történetet mesélni. Nyilván felmerül az emberben, hogy egy tömeggyilkosságot miért mutat meg, vagy miért érdekli ez a téma, és ez jó-e, de aztán valahogy sikerült ezen túltennem magam, mert a forgatás alatt már biztos voltam benne, hogy valami jó és fontos dolgot csinálunk, amiben nincsen semmi öncélú. 

Amikor kiraktunk egy cikket az első előzetesről, azonnal jöttek a kommentek, hogy miért nem lehet végre valami pozitív dologról filmet csinálni, amit a magyar hadsereg csinált a háborúban, de volt, aki azonnal kijelentette, hogy a Természetes fény magyarellenes. Hogy tudsz az ilyesmire felkészülni?

Ebben a filmben nincs semmi magyarellenes, semmi ilyen gondolatom nincsen, sőt, azt gondolom, hogy azzal szolgáljuk a jelent, ha megpróbálunk érdemleges válaszokat találni azokra a kérdésekre, hogy mit is csinált a magyar hadsereg a háborúban, miért csinálta, és hogy került ebbe a helyzetbe, hogy egy ilyen háborús részvétel mit jelentett a magyar állampolgárok számára, a magyar családok számára, milyen nyomokat és elfojtott érzéseket hagyott és hagy a mai napig. Mindenfajta pozitív változás a jelenben csak úgy történhet, ha nem átsiklunk ezek felett a traumák felett, hanem foglalkozunk velük. Nem vagyunk hősök, és ez a film az ismeretlen katonáról szól, aki haza akar jutni, és nem feláldozni magát. Nem ítélkezés ez a film, nem ostort csapkod valakinek a hátán, hanem pont azt mutatja meg, mennyire kiszolgáltatott mindenki, még a katonák is.

A filmet Magyarországon a Vertigo forgalmazza, tekintettel a jelenlegi rendkívüli helyzetre, még nincs meghirdetett premierdátum