Rami Malek elmondta, milyen volt a szexuális erőszakkal gyanúsított Bryan Singerrel dolgozni

Elég rossz volt a viszonyuk, ezért a sztár arra kér mindenkit, ne hallgassa el, ha bármi gondja volt a rendezővel.

Rami Malek, a Bohém rapszódia sztárja a Santa Barbara-i filmfesztiválon beszélt arról a The Hollywood Reporter riporterének, milyen volt együtt dolgozni Bryan Singerrel, aki ellen szexuális erőszak a vád. Malek és Singer a Bohém rapszódián dolgoztak együtt, egészen addig, amíg a rendező botrányai miatt végül Dexter Fletcher fejezte be helyette a filmet.

Singerről jelenleg négy férfi is azt állítja, hogy a '90-es évek végén, tinédzserként kerültek szexuális kapcsolatba Singerrel, aki ekkoriban leitatta vagy bedrogozta a partnereit – ezt írták legalábbis a The Atlantic nevű magazin újságírói, akik egyéves oknyomozói munkájuk alatt ötven forrással beszéltek. Korábban egyébként két másik férfi is hasonló esetekről számolt be a sajtónak: 2014-ben és 2017-ben is kirobbant egy-egy ügy, de az egyik eljárást megszüntették, a másik pedig azóta is folyamatban van.

Rami Malek a Santa Barbara-i filmfesztiválon beszél (fotó: Emma McIntyre/Getty Images)

 

Rami Malek ezt mondta Bryan Singerről a Santa Barbara-i fesztiválon:

A szívem megszakad azok miatt, akiknek bármi olyasmit kellett átélnie, amikről hallottam és amik keringenek. Szörnyű, hogy ez megtörténhetett, és nagyon át tudom érezni azt, hogy ez most milyen nehéz lehet. A #MeToo kampány ellenére ez a jelenség igenis létezik, és ez szörnyű dolog. Már korábban is beszéltem arról, hogy mindenki megérdemli, hogy meghallgassák, és igenis mindenki, aki beszélni akar arról, mi történt közte és Bryan között, annak hallatnia kell a hangját. Nekem is volt személyes kapcsolatom Bryannal, és ez a viszony nem volt kellemes, sőt, egyáltalán nem volt jó. Jelen pillanatban ennyit tudok elmondani erről.

Az biztos, hogy Malek és Singer között nagyon feszült volt a viszony a forgatás idején. Egy vita hevében Singer állítólag Malek felé dobott valami tárgyat, de a rendező ezt az állítást tagadta, azt viszont valóban elismerte, hogy voltak nézeteltéréseik a főszereplővel. A zaklatási ügyekre és a The Atlantic magazin cikkére viszont eddig csak annyit reagált hivatalosan, hogy az egy homofób cikkíró személyes vendettája ellene, egy régi, 1997-es vitájuk miatt, a vádak pedig csak annyira állják meg a helyüket, hogy az Esquire magazin nem is hozta le a szerzőtől ezt az anyagot, ezért jelent meg végül egy másik újságban. (via NME.com & The Independent)