Rekordot fog dönteni Christopher Nolan új filmje

Maratoni hosszúságú filmek, szevasztok! Az őrület folytatódik, hisz a közelgő Oppenheimer rendezője is beállt a sorba: kiderült, hogy az ő új filmjét is nehéz lesz pisiszünet nélkül kibírni.

A Puck című filmszakmai hírlevél információi szerint az atombomba egyik feltalálójaként ismert Oppenheimerről szóló életrajzi dráma játékideje 3 óra körüli lesz. Ezzel egyébként Nolan személyes rekordot dönt, hiszen eddigi leghosszabb filmje a Csillagok között volt, 2 óra és 49 perces hosszúsággal.


Mivel az Oppenheimert csak júliusban mutatják be, és a játékidejéről szóló közlés nem hivatalos, csupán bennfentes információ, még van rá esély, hogy valamennyit vágnak belőle a filmesek. Másrészről viszont Nolan eddig sem arról volt ismert, hogy szeretné a kompromisszumokat: Csillagok között és Tenet című filmjeivel kapcsolatban például kifejezetten koncepció volt, hogy ne lehessen rendesen érteni őket (mármint hangilag, nem csak a cselekményt).

Az új filmmel kapcsolatban sem ez lenne az első nagy port kavaró döntés, hiszen az alkotó nemrég azzal sokkolta a közvéleményt, hogy kiderült: CGI használata nélkül alkotott újra egy nukleáris robbanást. A rendező legújabb filmjének középpontjában egyébként J. Robert Oppenheimer, az „atombomba atyja” áll, akit Cillian Murphy alakít, a többi szerepben pedig olyan sztárok tűnnek fel mint Emily Blunt, Robert Downey Jr., Florence Pugh, Matt Damon, Rami Malek vagy Kenneth Branagh.


A 3 órát közelítő vagy túllépő játékidő egyébként manapság nem is számít olyan hosszúnak, hiszen már a Marvel-filmek és az egyszerű akciófilmek is egyre ambiciózusabb hosszokkal operálnak. Annak idején a Bosszúállók: Végjáték akasztotta ki a nézőket több mint 3 órás hosszával, majd Az ír 209 perce miatt háborogtak a hólyagjuk tűréshatárát féltő emberek, nemrég pedig a John Wick: 4. felvonásról derült ki, hogy rekordhosszú lesz (és tényleg).


(via Uproxx)