Rettenetes volt - mondja az Ördögűző rendezője, aki felvételt készíthetett egy valódi ördögűzésről

William Friedkin, az Ördögűző rendezője a híres pap, az azóta elhunyt Gabriele Amorth atya ördögűzését filmezte le.


William Friedkinnek ritka lehetőség adatott meg: egy valódi ördögűzést vehetett fel kamerájával, és elmondása szerint horrorisztikus és rettenetes volt minden mozzanata. A felvételt a The Devil and Father Amorth (Az ördög és Amorth atya) című dokumentumfilmhez készítette, mely a 2016-ban, 91 éves korában elhunyt Gabriele Amorth atyáról és persze az ördögűzésről szól majd. A pap közismerten rajongott Az ördögűző című filmért, Friedkinnel való találkozása mindkét férfit lázba hozta, ugyanis a rendező is rajongott az atyáért.

„Az egyház nem sok mindent árul el erről (az ördögűzésről – a szerk.) Nem is próbálják a nyilvánosság elé tárni” - mondja Friedkin. „Nem reklámozzák. Azt is kétlem, hogy megnyilatkoznak a dokumentumfilmben. Soha nem kommentálják ezeket az eseteket. Kétlem, hogy egyáltalán engedélyt adtak volna nekem ahhoz, amit csinálok.”

Friedkin magától Amorth atyától, a Római Egyházmegye hivatalos ördögűzőjétől kapott engedélyt a felvétel készítésére. A forgatás magányos és rettenetes volt.

„Egyedül kellett filmeznem, természetesen. Az volt a feltétel, hogy stáb és világítás nélkül csinálom. Úgyhogy egy Sony nagy felbontású kamerával készítettem a felvételt. Csak ez az egy kamerám volt, és nagyjából fél méterre álltam tőlük.”


Amorth egy nőből próbálta kiűzni a gonoszt: akkor már kilencedik alkalommal, amikor a felvétel készült.


„Borzalmas volt. A félelemtől, hogy mi fog történni, egészen az együttérzésig, hogy mekkora fájdalmat és szenvedést élhet át a nő, minden érzésen keresztülmentem.”

Friedkin azt is hozzátette, hogy orvosokkal is konzultált a dokumentumfilm készítésekor, megjegyezve, hogy tudománynak vannak módszerei a megszállt emberek gyógyítására, még akkor is, amikor a kiváltó okok ismeretlenek. „Ha egy páciens jön, és azt mondja, hogy megszállta egy démon vagy az ördög, ők nem fogják azt mondani neki, hogy nem is történt meg. Inkább pszichiátriai kezelést alkalmaznak, beleértve egyéb gyógymódokat is. És hoznak egy ördögűzőt.”