Robert Pattinson Batmanjének Pierce Brosnan lesz az inasa?

Egyelőre még csak pletyka, de egy szaklapnak alapos oka van azt hinni: van esély rá, hogy az egykori Bond lesz a közelgő The Batman Alfred Pennyworth-e.

Az információt egy Ryan Unicomb nevű filmes szellőztette meg az Instagram oldalán, meglehetősen rejtélyesen, de azért kitalálhatóan.

„Pierce is csatlakozott a traccspartihoz”

– írta Unicomb a sztár fotója mellé, a mondat után pedig egy idős embert és egy denevért ábrázoló emojit is elhelyezett bejegyzésében.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pierce has entered the chat party.

Ryan Unicomb (@itsryanunicomb) által megosztott bejegyzés,

Majd amikor a kommentek között valaki név szerint említette Alfred figuráját, Unicomb lájkolta, szóval a WeGotThisCovered úgy gondolja, a filmes arra céloz, hogy a Matt Reeves rendezésében Robert Pattinson főszereplésével készülő The Batman című, az amerikai mozikban 2021. június 25-én bemutatandó eredettörténetben Pierce Brosnan fogja alakítani Alfred Pennyworth, azaz a főhős inasának figuráját.

A szaklap pedig azért ad hitelt Unicomb értesülésének, mert korábban ő volt az is, aki először írt róla, hogy Pattinson lehet az új Batman – és igaza lett. Ettől még persze nem kell mérget venni a dologra, hiszen a filmiparban eleve percenként változik minden, de simán lehet rá esély, hogy a casting során valóban felmerült Brosnan neve.

Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

 

Amennyiben tényleg a walesi színész kapja a szerepet, olyan kollégái nyomdokaiba lép, mint Michael Gough, aki a Batmanben, a Batman visszatérben, a Mindörökké Batmanben és a Batman és Robinban, Michael Caine, aki Christopher Nolan trilógiájában és Jeremy Irons, aki a Batman Superman ellen – Az igazság hajnalában és Az Igazság Ligájában formálta meg a lojális inast.


(via WeGotThisCovered)