Samuel L. Jackson nagyon laza az új Fűrész-film előzetesében

Több mint egy évvel az első teaser után kapott új trailert a Chris Rock komikus nevével fémjelzett kilencedik Fűrész.

Korábban többször is írtunk róla, hogy a Fűrész rebootjaként működő új fejezetnek meglepő módon Rock az ötletgazdája, ahogy ő az egyik producer és főszereplő is. Ezekiel Banks nyomozót játssza, aki egy nap rejtélyes csomagot kap valakitől, amiben egy „játssz le” felirattal és nem mellesleg az egész franchise-t végigkísérő piros-fehér spirálmotívummal ellátott pendrive található.

A detektív ezt követően természetesen csúnyán belekeveredik Fűrész új játékába – csakhogy a kegyetlen sorozatgyilkos elvileg már halott, így a rendőrök arra a következtetésre jutnak, hogy egy másolóról van szó. Ekkor bukkan fel a Samuel L. Jackson által alakított figura, akiről eddig csak annyit lehetett tudni, hogy egy elismert veterán, akinek az árnyékában a főhős dolgozni kénytelen, ám ezúttal az is kiderül, hogy ő egyúttal Rock karakterének az apja, és segíteni fog a nyomozásban.


Jackson az első előzetestől eltérően sajnos itt nem mondja, hogy „motherfucker”, de azért kellően laza – egy darabig legalábbis, hiszen a jelek szerint a Fűrész egyik gyilkos csapdája őt sem kerüli el; ahogy felbukkan az első Fűrész-moziból ismert ikonikus képkocka is

a falhoz bilincselt karral és az egyetlen megoldást jelentő eszközzel.

Chris Rockon és Samuel L. Jacksonon kívül a Spirálban szerepel Max Minghella (Social Network – A közösségi háló, A hatalom árnyékában, A szolgálólány meséje) és Marisol Nichols (24, Riverdale) is, a direktor pedig az a Darren Lynn Bousman, aki a második, harmadik és negyedik Fűrészt is rendezte (amikor még nem sz*ródott el teljesen a franchise). A filmet május 14-én mutatják be az amerikai mozik, hozzánk pedig elvileg május 27-én érkezik. Remegve várjuk!


(via Independent)