District 9 (2009)

A dél-afrikai Neill Blomkamp bemutatkozó nagyjátékfilmjében (amely saját, Alive in Joburg című kisfilmjén alapul) 28 évvel azután járunk, hogy az idegenek űrhajója földünkre érkezett. A találkozás azonban más volt, mint ahogy elképzeltük: az alienek nem valamely felsőbbrendű, rettegett vagy irigyelt létforma tagjai, hanem a dél-afrikai állam által elszállásolt számkivetettek, akik élhetetlen szeméttelepre emlékeztető gettókban laknak. Mikor az állam a tiltott zónában élő lényeket át akarja telepíteni egy másik, Johannesburgon kívüli területre, elszabadul a pokol – amit a Zsaruk című reality műsor stílusában, egy állami hivatalnok (Sharlto Copley) nézőpontján keresztül ábrázolnak.

A District 9-ban nem nehéz felismerni az intézményesített rasszizmusra és szegregációra vonatkozó kommentárokat: már a sztori legelejétől kezdve világos, hogy az egész kiinduló helyzet az apartheid allegóriája (de a szituációval akkor is tudunk azonosulni, ha nem dél-afrikaiak vagyunk – elég, ha az alien szót behelyettesítjük a menekülttel). A filmet rendező Blomkamp szerint műve Johannesburgnak köszönheti a létrejöttét.

„Úgy vélem, ez az alkotás nem létezhetne Jo’burg nélkül.

Nem arról van szó, hogy volt egy sztorim, aztán választottam hozzá egy várost. Ennek épp az ellenkezője történt” – nyilatkozta az ily módon a traumafeldolgozás kulcsfontosságú mozijává vált District 9-ról.

Harmadik típusú találkozások (1977)

Spielberg egyik legjobb alkotása egy hétköznapi indianai férfiról szól, akinek megváltozik az élete, amikor kapcsolatba kerül egy földön kívüli, idegen létformával. Új megszállottsága miatt Roy Neary egyre inkább szembe kerül a családtagjaival (akik attól félnek, elveszítette az eszét), de egyre közelebb kerül másokhoz, akik szintén tapasztalták a furcsa jelenségeket.

A nem mindennapi események egy hatalmas sziklánál kiépített bázison kulminálódnak…

Habár a Harmadik típusú találkozások történései a fikció körébe tartoznak, maga a cím és a háttér valóságos. J. Allen Hynek könyvén alapul, aki az amerikai kormány által felkért kutatóként részt vett a Blue Booknak nevezett projektben, amely során több katonai művelet keretében vizsgálta a legkülönfélébb UFO-észleléseket. Hynek volt egyúttal a film tudományos konzultánsa is, és munkája során mindig szigorúan tudományos alapokon vizsgálta az alienekkel való állítólagos találkozásokat: innen ered a Harmadik típusú találkozások cím is, amely az első (ismeretlen repülő tárgy vizuális észlelése) és második típusú találkozáshoz (megmagyarázhatatlan természeti jelenségek) képest

Égi tűz (1993)

Ez a mára kissé elfeledett sci-fi öt fiatal arizonai favágóról szól, akik nemcsak észleltek egy UFO-t, de egyiküket, Travis Waltont el is rabolják az űrlények. Az öt nap múlva meztelenül, kiéhezve előkerült férfi hihetetlen traumákról számol be. Habár nem tudhatjuk, hogy a dolog valóban megtörtént-e,

a Travis Walton-eset valódi rendőrségi ügy volt 1975-ben,

az igazi Travis Walton pedig 1978-ban meg is írta a tapasztalatait egy könyvben (amelyen nagyrészt az 1993-as film is alapul).

Állítása szerint az idegenek elrabolták, egy kórteremre emlékeztető helyre zárták és kísérleteztek rajta. A hatóságok persze nem hittek neki (egy ideig fent említett társait gyanúsították az elrablásával, majd kitalációnak minősítették a dolgot), a producerek pedig túl homályosnak és vérszegénynek találták a beszámolóját (mivel Walton a vele történt események nagy részében öntudatlan volt, nem tudott igazán zaftos részletekkel szolgálni), ezért a filmverzióban alaposan felturbózták a valóságot (vagy legalábbis Travis Walton valóságát).

Megszólít az éjszaka (2002)

Egy nyugat-virginiai kisvárosban éjszakánként szárnyas teremtmények jelennek meg a házak között. John Klein, a feleségét gyászoló újságíró (Richard Gere) a helyszínre utazik, ahol megdöbbenve tapasztalja, hogy a teremtmények épp olyanok, mint azok a fura lények, amelyeket haldokló felesége rajzolgatott. A környékbeliek azt állítják, jól ismerik a férfit.

Klein egyre jobban beleőrül a molyembernek nevezett lényhez kapcsolódó rejtélybe, hogy a végén valóra váljanak legvadabb rémálmai.

Az 1990-es években játszódó film alapjául egy 1967-es, valóban megtörtént katasztrófa szolgált, amely során összedőlt az Ohió folyón átívelő Silver-híd, 46 ember halálát okozva. Habár a nyomozás azt állapította meg, hogy a tömegszerencsétlenséget a híd felfüggesztésének hibája eredményezte, egy John Keel nevű újságíró (vélhetően Richard Gere figurájának eredetije) a helyi folklórral kötötte össze a tragikus eseményeket, és 1975-ös, The Mothman Prophecies című könyvében előállt a helyieket terrorizáló szárnyas árnyalakok elméletével. A film forgatókönyvírója, Richard Hatem pedig egy ültő helyében elolvasta Keel alkotását, majd másnap meg is írta a script első vázlatát, amit végül Keellel együtt csiszolt véglegessé.

Világok harca (2005)

Az H.G. Wells regényén alapuló inváziós alkotással kapcsolatban nem azt a városi legendát elevenítjük fel, miszerint Orson Welles által rádiójátékká formált verziója annak idején állítólag tömeghisztériát okozott Amerika nagyvárosaiban (ami egyébként nem is pontosan így történt – erről itt írtunk korábban részletesen), hanem arról a plusz adalékról írunk, amit az egyik legújabb változat alkotója, Steven Spielberg tett hozzá az eredeti sztorihoz. A korábbi adaptációktól (és az eredeti műtől) eltérően

nála sokkal valósághűbben történt ugyanis az idegenek támadása: az alienek járművei nem a világűrből, hanem a Föld mélyéből érkeznek.

A film egyik legemlékezetesebb jelenetében a cselekmény középpontjában álló, Tom Cruise által alakított apa épp jelen van, amikor az egyik „hajó” egy hatalmas robbanás közepette kitör a földből, és energiafegyverrel kezdi irtani a közelben lévő ártatlan járókelőket. A porrá és hamuvá váló emberek és a városi pusztítás megjelenítésével pedig Spielberg saját bevallása szerint szeptember 11-nek akart emléket állítani.

„Ez is ugyanúgy azokról a menekülő amerikaiakról szól, akiket minden ok nélkül ért támadás,

és akiknek fogalmuk nem volt róla, hogy ki és miért támadja őket. Volt egy kép a fejemben, ami szinte beleégett a retinámba: ahogy Manhattanben mindenki menekül a George Washington-hídon át 9/11 árnyékában. Innen eredt az egész” – nyilatkozta a direktor.

A massza (1958)

Ez a sci-fi/horror klasszikus volt Steve McQueen első filmfőszerepe: egy középiskolai szerelmespár egyik tagját alakítja a vidéki Pennsylvaniában, aki szemtanúja lesz, ahogy egy meteorit egészen közel hozzájuk csapódik be. Amikor szerelmével odamennek megnézni, a dolog egy rózsaszínes-lilás zselés anyagnak bizonyul, ami elnyel mindent és mindenkit, akihez hozzáér, és egyre nagyobb lesz. Hőseink megpróbálják figyelmeztetni a hatóságokat a minden bizonnyal földönkívüli entitás jelenlétére, de süket fülekre találnak – így félő, hogy

a massza hamarosan az egész várost elpusztítja.

Hiába hangzik egészen valószínűtlenül, a film magját egy 1950 szeptemberében történt rendőrségi jelentés adta. Két pennsylvaniai zsaru állítása szerint a szemtanúja volt, hogy az égből aláhullt valami szikrázó dolog, és amikor bementek nyomozni az erdőbe, egy bíborszínű zselés anyagra bukkantak. Erősítést hívtak, és kiérkező társuk bele is nyúlt a gyanús masszába: azt tapasztalta, hogy a zselé ráragadt a kezére, majd később elpárolgott.

Sajnos ez lett a sorsa az egész cuccnak is – nyomtalanul eltűnt.

A bizarr sztori meg is maradhatott volna az UFO-kutatás lábjegyzetének, de a helyi újságok beszámoltak róla, Jack H. Harris producer pedig felfigyelt az egyik erről szóló cikkre, amikor anyagot gyűjtött a következő szörnyfilmjéhez – és bumm!

A többi már filmtörténelem.

Olyannyira, hogy 1972-ben folytatás, 1988-ban pedig remake is készült A masszához, Kevin Dillon főszereplésével és Frank Darabont forgatókönyvírói közreműködésével.

(via Ranker)

Pokorny Lia az I Love You Babyt énekelte a SZESSÖN próbatermében, amivel Tomi és Jancsó simán fel is vehette volna helyben megalakult zenekarukba.