Sírtál ma már? Colin Firth új filmjének előzetesén biztosan fogsz!

A Bridget Jones romkomok sztárja most is szerelmes filmben szerepel, de ezúttal egy szívszorító drámában, Stanley Tucci oldalán.

A Supernova a brit Harry Macqueen rendezése, és egy, az ötvenes-hatvanas éveiben járó párról szól, Samről (Colin Firth) és Tuskerről (Stanley Tucci), akik ütött-kopott lakókocsijukon utazásra indulnak Angliában: végigjárják a barátaikat, családtagjaikat és a korábbi szép közös emlékek helyszíneit.

Az utat azonban beárnyékolja, hogy Tuskert, a neves írót két évvel azelőtt korai demenciával diagnosztizálták, és érzi, hogy romlani kezd az állapota. Szerelme emiatt feladta klasszikus zenei karrierjét (zongorista volt), de szembe kell nézniük a ténnyel, hogy húsz év együttlét után hamarosan el kell válniuk.

Ennek feldolgozását ráadásul a pár tagjai különbözőképpen képzelik el, és meg kell a szívnek szakadni, ahogy azt látjuk, hogy az egyikük arról győzködi a másikat, hogy mindvégig vele akar maradni, míg a másik azzal érvel, hogy azt szeretné: úgy emlékezzenek rá a szerettei, amilyen volt, ne pedig abban a formában, amivé a betegség miatt válni fog.

A Supernovát szeptember 23-án mutatják be a San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztiválon, majd szeptember 29-én a Zürichi Nemzetközi Filmfesztiválon is ott lesz, hogy végül október 11-én a Londoni Filmfesztiválon fejezze be fesztiválkörútját. Hivatalos premierről egyelőre nincs hír. Colin Firth egyébként szerepelt már egy hasonló filmben: az Egy egyedülálló férfi című 2009-es alkotásban szintén egy meleg férfit játszott, akinek meg kellett küzdenie a gyásszal. Firth akkor alakításáért Oscar-jelölést érdemelt.


(via Uproxx)