Színészek, akik nem akartak filmben csókolózni

Van, aki elvből, van, aki csak azért, mert utálta a másik színészt.

Julia Roberts

Ismert, hogy Roberts és Nick Nolte gyűlölték egymást az 1994-es A zűr bajjal jár forgatásán, és ez odáig fajult, hogy állítólag egy idő után a közös jeleneteiket is úgy oldották meg, hogy egyenként vették fel valamelyik színésszel, míg addig a másikat egy dublőrrel helyettesítették. Nyilvánvaló, hogy Roberts hallani sem akart arról, hogy a filmben megcsókolja Nolte-t. Egy 2003-as, a The New York Times-nak adott interjúban "tökéletesen gusztustalannak" nevezte a férfit, sőt, még 2009-ben, tizenöt évvel a film után is kitört belőle az utálat a Late Show with David Letterman műsor vendégeként.

 

Will Smith

A fiatal Will Smith az 1993-as Hatszoros ölelés című filmben egy meleg szélhámos srácot alakít, és az egyik jelenetben meg kellett volna csókolnia férfipartnerét, ám nem vállalta, hogy a kamera mindezt szemtől szemben mutassa. Tartotta magát Denzel Washington tanácsához, aki állítólag azt mondta neki, hogy "Ne csókolj meg férfit." Smith azt javasolta, hogy mutassák inkább hátulról a jelenetben, akkor elég csak megjátszani azt a csókot. Azóta megbánta, belátta, hogy éretlenül viselkedett, és jó lecke volt a számára.

 

 

Neal McDonough

A színész szerint nagyon egyszerű a dolog: míg a halált és az erőszakot csak színlelik a filmekben, a vásznon látható csók a valóságban is csók. Boldog családos emberként nem akar a feleségén kívül más nőt csókolni, pláne úgy, hogy a gyerekei is láthatják.

 

Denzel Washington

A Pelikán ügyiratban a csókszakértő Washingtonnak esze ágában sem volt megcsókolni Julia Robertset. Az indoklása tulajdonképpen érthető: nem akart asszisztálni az egyoldalú hollywoodi szépségideál sulykolásában, mert ahogy fogalmazott, fekete nőket nem szoktak hasonló pozícióban, a vágyott nőként szerepeltetni, az ő közönségének magját pedig a fekete nők alkotják. Azóta ez valamelyest változott, de még mindig túl keveset.

 

Kevin Hart

Hart játszhatta volna a Trópusi viharban Alpa Chinót, de visszautasította, mondván, hogy meleg karaktert képtelen lenne alakítani. És nem azért, mert nem tudna, hanem mert tudja, hogy képtelen lenne maximális teljesítményt nyújtani egy ilyen szerepben. Legalábbis ezzel indokolta.

(Forrás: nickiswift.com)