A színészek is emberek, ők is megbetegedhetnek vagy eltörhetik a lábukat – de a show-nak mennie kell tovább, és gyakran áll elő olyan helyzet, hogy valamilyen oknál fogva nem keresnek helyettest. Ekkor nincs más hátra, a forgatókönyvírók leleményességére kell bízni a dolgot. Ezekből az esetekből válogattunk ki ötöt.
Brad Pitt nem kamuból hordott kötést a kezén a Hetedikben
Ahogy arról Tizenkét dolog, amit nem tudtál a Hetedikről című cikkünkben már írtunk, a David Fincher zseniális sorozatgyilkosos thrillerében Mills nyomozót alakító Brad Pitt nem csak a cselekmény szerint, a valóságban is megsérült abban a jelenetben, amikor az esőben John Doe-t üldözik (átment a karja egy autó szélvédőjén, meg is kellett műteni). Mivel a forgatásnak ezen a ponton a fele már lement, de a munka másik fele még hátra volt, értelemszerűen fel sem merült, hogy valaki mással forgassák újra a filmet, így az incidenst beledolgozták a forgatókönyvbe, így a figura ezután végig bekötött kézzel látható. Érdekesség ugyanakkor, hogy a scriptben véletlenül eredetileg is az szerepelt, hogy Mills detektív megsérül ebben a jelenetben – csak nem feltétlenül pont így, pláne nem a figurát alakító színésszel együtt.
A Bajos csajok törött kezű igazgatója
Amikor a tinivígjáték Mr. Duvallját alakító Tim Meadows a forgatás előtt mindössze egy héttel eltörte a csuklóját, már késő lett volna beugrót találni – és a filmesek nem is akartak, hiszen akkoriban (évekkel azelőtt, hogy Tina Fey, Amanda Seyfried és Rachel McAdams befutott volna) Lindsay Lohan mellett ő volt az egyik legnagyobb név a produkcióban. Mivel a Hetediktől eltérően itt a forgatókönyvben természetesen nem szerepelt semmiféle üldözéses jelenet vagy bármi más, ami indokolta volna a férfi sérülését, ki kellett találni valamit.
Végül Tina Fey oldotta meg a helyzetet: az ő javaslatára került bele az igazgató és az általa alakított Ms. Norbury között zajló párbeszédbe, hogy amikor a tanárnő megkérdezi a főnökét, hogy „és ő hogy töltötte a nyarát”, Duvall azzal áll elő, hogy
neki bizony kiújult a kéztőalagút-szindrómája.
És ezzel két legyet ütöttek egy csapásra, mivel így egyszerre magyarázták meg a cselekmény során az igazgató által viselt gipszet, és még egy plusz poén is került a jelenetbe (a párbeszédben egyébként nem is az igazgató visszavágása a slusszpoén – itt olvashatjuk el teljes egészében).
A Jóbarátok Joey-jának felkötött karja
A legendás sitcom harmadik évadának The One Where No One’s Ready című epizódjában az áll a középpontban, hogy miközben Ross sürgeti a társaságot, hogy induljanak már el végre egy fontos múzeumi eseményre, hirtelen mindenkinek lesz valami fontosabb dolga. Chandler és Joey például elkezdenek vetélkedni egy kényelmes fotelért, és ennek során mindketten átvetődnek a dohányzóasztalon, hogy ők érjenek hamarabb a hőn áhított bútordarabhoz. Miközben a Joey-t alakító Matt LeBlanc szerint az akció még csak nem is minősült kaszkadőrmutatványnak, annyira ártalmatlan volt – neki mégis sikerült olyan szerencsétlenül érkeznie, hogy kiugrott a válla, amivel a kórházban kötött ki.
Mivel a Jóbarátokat annak idején élő közönség előtt rögzítették, elég kellemetlenül jött ki, hogy emiatt nemcsak a forgatás állt le, de a nézőket is haza kellett küldeni. Ezt követően a színésznek jó pár epizódban kellett felkötött karral megjelennie, és a forgatókönyvírók egy elég karakterazonos megoldással azt találták ki, hogy Joey úgy sérült meg, hogy hebehurgya módon ráugrott az ágyra ahelyett, hogy simán belefeküdt volna.
Törött lábbal is Bír-lak
A hazánkban is népszerű Bír-lak hazánkban nem annyira népszerű, Még mindig Bír-lak című folytatásában egy egész évadot át kellett írni amiatt, hogy az egyik színésznő eltörte a lábát. A felnőtt Stephanie Tannert alakító Jodie Sweetin követte el azt a botorságot, hogy amikor a kislánya átdobta az egyik játékát a kerítésen, ő utánamászott, és elég csúnyán sikerült landolnia – aminek egy bokatörés és egy térdig érő gipsz lett az eredménye. Nem pont az a diszkrét valami, amit ügyesen el tudnak rejteni a kamerák. És mindez pont a széria harmadik évadának forgatása előtt történt, ahol nem tudták nélkülözni a színésznőt, így inkább gyorsan átírták az elejétől az egész évad epizódjainak nagy részét.
A második részt például teljes egészében a sérülésre hegyezték ki – a címe is az lett, hogy Break A Leg (A lábtörés). A cselekmény szerint a fitneszőrült D.J. győzködi Steph-et, hogy menjen el és fusson pár kilométert, mert mennyire jól fogja magát érezni tőle (ennek lett az eredménye a lábtörés, szóval annyira nem jött be a jóslat). Az ezt követő pár epizódban pedig azt láthatjuk, hogy a karakter próbál hozzászokni az ormótlan gipszhez, és köti az ebet a karóhoz, hogy nem szorul rá senkinek a segítségére – ami odáig fajul, hogy a Declarations of Independence (A függetlenség kinyilvánításai) című részben a vőlegénye, Jimmy kissé túllő a célon, és teljesen elhanyagolja Stephanie-t.
Harrison Ford sebét Indiana Jones is a magáévá tette
Az állán látható sebhelyet a sztár még civilként szerezte, 1968-ban, amikor autóvezetés közben próbálta bekötni a biztonsági övet, eközben viszont elveszítette az uralmát a jármű felett, és nekihajtott egy telefonfülkének. A balesetet szerencsére komolyabb sérülés nélkül úszta meg, de a kormányt sikerült levennie állal, aminek az emlékét – most már elmondhatjuk – egy életen át őrzi. Ford szerint a dolog szóra sem érdemes (főleg, hogy azóta volt több repülőbalesete is), sőt, még jól is jött a színész akciófilmes, „kemény legény” imidzséhez, de több film alkotói is úgy érezték, hogy ki kell térniük rá a forgatókönyvben.
A Dolgozó lányban a sztár által hozott karakter jellemzéséhez járult hozzá, hiszen a figura először azzal henceg, hogy egy késelés során szerezte, majd bevallja, hogy igazából csak nekivágta magát a vécécsészének, amikor elájult a füllyukasztása után. Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban pedig a főhős legendáját építették tovább vele azzal, hogy egy flashbackben – amelyben a tragikusan fiatalon elhunyt River Phoenix játszotta a fiatal Indyt – megmutatják: a heg akkor keletkezett, amikor a hős először próbálta használni híres ostorát.
(via Looper)