Pedig úgy volt, hogy visszavonul, de a jelek szerint meggondolta magát: még be sem mutatták a Volt egyszer egy Hollywoodot, de ő már megkezdte a munkát egy új projekten.
Quentin Tarantino régóta fenyegetőzik vele, hogy a tizedik filmje után visszavonul – csak úgy tűnik, ő ezt máshogy számolja. Nemrégiben a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált alkotása, a Volt egyszer egy Hollywood előzetesében például az szerepel, hogy a mű még csak a kilencedik nagyjátékfilmje – de ez a matek csak úgy jön ki, ha nem számolja bemutatkozó nagyjátékfilmjét, az azóta megsemmisült My Best Friend’s Birthdayt, illetve kettő helyett egyetlen filmnek veszi a Kill Bill két részét.
Most pedig saját magával is ellentmondásba került, hiszen miközben már bejelentették, hogy rendez egy Star Trek filmet, úgy tűnik, vagy két tizedik filmje is lesz, vagy lesz egy tizenegyedik filmje is, hiszen még be sem mutatták a mozik a Volt egyszer egy Hollywoodot, máris egy új projektjéről mesélt – ami nem a Star Trek mozi.
Az alkotó állítólag a saját filmje, a 2012-es Django elszabadul folytatásaként készült 2014-es képregénysorozatot akarja vászonra vinni, amely a DC/Vertigo kiadásában jelent meg, és
amelyben Django nem kisebb hőssel állt össze, mint az idősödő Zorróval.
A Django/Zorro adaptációját Tarantino egy hazánkban kevéssé ismert, de az Egyesült Államokban afféle csodagyereknek számító forgatókönyvíró/színész komikussal, Jerrod Carmichaellel együtt valósítaná meg – de az együttműködés pontos részleteit még nem tudni.
QT egyébként korábban sokat mesélt olyan irányú terveiről is, mint hogy a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény közös spin-offjaként készítene egy filmet a Vega testvérekről John Travolta és Michael Madsen főszereplésével. Illetve hogy folytatná a Kill Billt is, sok-sok évvel az első két rész történései után felvéve a fonalat. Most azonban a Collider több külön forrásból is úgy értesült, hogy Tarantino már fel is kérte a közös munkára Carmichaelt.
A Django/Zorro egyébként, amennyiben tényleg megvalósul, arról szólna, hogy Django (vélhetően ismét Jamie Foxx alakításában) összeáll az idősödő Don Diego de la Vegával, azaz Zorróval, és együtt szabadítanak fel rabszolgákat. Ami azonban egyelőre biztosnak tűnik Tarantinóval kapcsolatban, az az, hogy a magyar mozik augusztus 8-án mutatják be kilencedik (vagy tizedik, esetleg tizenegyedik, ahogy számoljuk) filmjét, a Volt egyszer egy Hollywoodot.
(via Uproxx)