Tényleg kínozzák az állatokat a filmekben?

A filmforgatás sokszor veszélyes munka embernek és állatnak egyaránt, ám míg az előbbiek önként és dalolva vannak ott, az utóbbiak aligha.

Egy kutya négy élete

Mint ismeretes, nemrég nyilvánosságra hoztak a héten a mozikba került Egy kutya négy élete forgatásáról egy nyugtalanító videót, amin egy szemmel láthatóan ijedt kutyát a trénere egy medence habzó vizébe kényszerít, ahol az eb egy időre el is merül.

Az állatvédő szervezetek a film bojkottját hirdették meg, és maguk a készítők is megijedtek. Elhalasztották a díszbemutatót és számos más eseményt, bár a gyártó Universal közleményében hangsúlyozta, a Hercules nevű németjuhász nem sérült meg a forgatás alatt. A  vezető kutyatréner szerint a videót manipulálták, így hamis következtetéseket lehet belőle levonni. A kutya valóban vonakodott megcsinálni a feladatot, de csak azért, mert korábban a medence másik oldalán próbáltak vele.

Mindez persze előhozta a régi kérdést: kegyetlenül bánnak az állatokkal a filmesek? A probléma persze ennél jóval bonyolultabb. A vásznon olvasható, „A film készítése során egyetlen állat sem sérült meg” felirat ugyanis nem véletlenül van ott, ugyanakkor nem jelent teljes körű garanciát arra, hogy valóban nem esett baja a felhasznált állatoknak.

Az American Human Associationt (AHA) nevű szervezet már 1980 óta rendelkezik egy jogosítvánnyal, hogy jelen lehessen az olyan forgatásokon, ahol állatokkal dolgoznak, és felügyelik, hogy azoknak ne essen bajuk.

A mennyország kapuja

De az AHA csakis a forgatáson van jelen, az már nem érdekli őket, mi történik ott, ahol az állatokat tartják. Így esett meg, hogy a Hobbit-filmek készítése során egy rosszul felszerelt farmon 27 ló, kecske és birka pusztult el. Az ő értelmezésükben ráadásul csak arra kell figyelniük, ne essen SZÁNDÉKOSAN baja az állatoknak, munkatársaik pedig bizonyíthatóan részt vettek kellemetlen esetek eltusolásában, ráadásul a szervezetet a Screen Actors Guild, vagyis maga a filmipar pénzeli. Mindez persze mégis maga a mennyország a régi időkhöz képest, hiszen ma már az állatokra veszélyes részeket rendszerint számítógépes grafikával vagy más trükkökkel oldják meg, nem úgy, mint régen.

A könnyűlovasság támadása

Egy történelmi film vagy western aligha lehetett teljes lovasroham és a közben felbukó lovak látványa nélkül. És tudják, hogyan készültek az ilyen jelenetek? A ló egyik vagy mindkét mellső lábához drótot erősítettek, amit a lovas tartott, és a megfelelő pillanatban ugyanarra az oldalra rántotta a ló fejét és a drótot. Az állatnak, ha szerencséje volt, nem lett baja, különben a nyakát vagy a lábát törte, ami nagyjából ugyanaz, mert a törött lábú lovakat lelőtték. Rengeteg ló pusztult el így, de a filmbéli vadászatok során is gyakran valóban lelőtték a vadállatokat, például a Tarzan-filmekben orrszarvúkat.

Érdemes megemlíteni az olasz ún. mondo filmeket a 70-es évek végéről, a 80-as évek elejéről - lásd Cannibal Holocaust és társai -, amikben rendszeresen és élvezettel gyilkoltak le mindenféle teremtményt, pusztán a sokkhatás kedvéért.

A Michael Cimino rendezte A Mennyország kapujanál telt be aztán a pohár. Az egyik csatajelenet forgatása során négy ló halt meg, az egyik ráadásul úgy, hogy dinamitot robbantottak fel a nyeregtáskájában, számos tehenet pedig csak azért vágtak le, hogy a beleiket kiteregessék egy megrázónak szánt képsorban, a sebesült szereplőknél pedig spóroltak a művérrel, és igazi állatvért használtak. Innentől kapott törvényi felhatalmazást az AHA arra, hogy jelen legyen a forgatásokon.

Francis Ford Coppolának sem okozott gondot egy bivaly lemészárlása az Apokalipszis mostban - amit állítólag éppen levágtak volna a helyiek -, és az európai filmesek is szerették az állatkínzást művészi szimbólumként használni. Tarr Béla Sátántangóját szokták idézni, bár az ott megkínzott macskának állítólag nem esett baja, nem úgy, mint a koreai Oldboy élve elfogyasztott polipjainak.

Ma már más idők járnak, a filmesek rettegnek a „rossz publicitástól” és az állatvédők haragjától, a technika pedig sokszor helyettesíti az állatokat. Én speciel elhiszem, hogy Hercules, a németjuhász nem volt tényleges életveszélyben A kutya négy élete forgatásán, de látszik, hogy fél és ez nyilván kérdéseket vet fel, ahogy például az is, hogy a King nevű tigris majdnem megfulladt a Pi élete forgatásán.

Oldboy

Persze, mindig vannak balesetek, amik a filmeseket sem kímélik – a szintén most bemutatott  Kaptár: Az utolsó fejezet forgatásán egy stábtagot agyonnyomott egy elszabadult autó, egy kaszkadőrnek pedig amputálni kellett az egyik karját. Csakhogy az emberek önként vannak ott, az állatok nem. Vigyázni kell rájuk.