Tömény történelemmel jön a Lengyel Filmtavasz

Nyolc film, nyolc, nagyrészt igaz történet a szabadságról vagy annak reményéről, és nyolc est a lengyel filmművészet remek alkotásaival a menetrendszerűen érkező lengyel filmünnepen.

2018-ban ünneplik a lengyelek függetlenségük visszaszerzésének 100. évfordulóját. Lengyelország 123 éves felosztottságát követően született újjá és tért vissza Európa térképére. A szabadságnak azonban sok dimenziója és arca van, amit az idei filmek is szemléltetnek, mind az egyén, mind a nemzet tekintetében – ráadásul túlnyomó részük igaz történeteken alapul. Az idei Lengyel Filmtavasz különlegessége a Mania című, elveszettnek hitt filmalkotás, amelynek főszereplője a némafilmkorszak épp emelkedőben lévő sztárja, Pola Negri volt, aki Apolonia Chałupiec néven született az akkor még az orosz birodalomhoz tartozó lengyel kormányzóságban, rendezője és operatőre pedig a magyar Illés Jenő volt. A korábban eltűntnek vélt, de 2006-ban megtalált némafilm vetítését élőzene színesíti a Czerwie együttes előadásában.  

A Letépett kalász egy parasztlány alakját idézi fel, aki az I. világháború során mártírhalált halt a hit és az emberi méltóság védelmében. A kiátkozott című film a lengyel antikommunista felkelés hőseiről szól, tisztelettel adózva azoknak a katonáknak, akik végigharcolták a német megszállást, a II. világháború után pedig a szovjet megszállás ellen harcoltak, és akiknek nem csak kínvallatással és halállal kellett szembenézniük, hanem azzal is, hogy a népi hatalom minden nyomukat megpróbálta kitörölni a közösség emlékezetéből.

A népirtás és a veszteség traumájával szembesülnek a Madarak énekelnek Kigaliban szereplői. A nehezen emészthető film főhőse egy lengyel nő, aki humanitárius munkásként megmenti egy tuszi lány életét a népirtás alatt, és kimenekíti Ruandából, ám az átélt borzalmakat egyikük sem képes megemészteni. Bár Ruanda messzinek látszik a maga problémáival, a rossz és a gyűlölet mechanizmusa meglepően univerzális. Ugyancsak az erkölcsi dilemmákat érinti a Gyilkos vagyok pszichológiai thriller, mely a XX. század hetvenes éveiben történt eseményeket eleveníti fel, ábrázolva az egyén és a totalitárius rendszer konfliktusát. Hőse a rendőrség ifjú tisztje, aki egy nőkre vadászó sorozatgyilkos ügyében addig sikertelenül nyomozó csoport vezetését veszi át – és a hirtelen jött siker után közel jut egy veszélyes határ átlépéséhez.

A szabadság személyes dimenzióját veszi szemügyre a következő két mű. A legjobb című film a triatlonista Jerzy Górski életútját mutatja be, akinek a legmélyebbre kellett süllyednie ahhoz, hogy heroikus csatát vívjon saját gyengeségével, és kiváló sportolóvá váljon. A minden korlátot legyőzni képes belső erőt csodálhatjuk meg a Carte blanche című filmben is, melynek főszereplőjét a súlyos fogyatékosság sem bírja megakadályozni hivatása megvalósításában – egy diákjai körében rendkívül népszerű tanárról van szó, aki kezdi elveszíteni a látását. A filmfesztivált meglepetés, egy tudományos-fantasztikus mű koronázza meg. Az Ádám varázsdoboza rendhagyó vígjáték, amely az időutazásról és a téridő határait elsöprő szerelemről szól. 

A filmeket lengyel nyelven, magyar hangalámondással / felirattal vetítik. Belépő kedvezményes áron kapható: 1.200 Ft.

Művész mozi, Budapest VI., Teréz krt. 30.

https://www.facebook.com/Lengyelfilmtavasz