Azt már megszokhattuk, hogy az alienes-szuperhősös-katasztrófafilmes műfajokban a cgi használata az egyik legegyértelműbb és legtermészetesebb dolog, amit csak tehet egy filmes a legmeggyőzőbb látványvilág érdekében.
Annál meglepőbb, amikor olyan filmben találkozunk CGI-vel (amiről általában nem is sejtjük, hogy CGI), ahol különösebb erőfeszítések nélkül is meg lehetne csinálni az adott jelenetet CGI-mentesen. Erről készült egy rövid összeállítás, melyben Kristian Williams mesél David Fincherről és az általa módszeresen használt CGI-technikáról: hihetetlen, de A közösségi háló című filmben (1000) több CGI van, mint a Godzillában (960).
Ám a technika a rendező esetében mindig a sztorit szolgálja. Fincher a szokatlan történetvezetés, az izgalmas és érdekes karakterek mestere, de ami a legfontosabb: igazi védjegye a megtévesztés.
Fincher már korábbi filmjeiben is használta a technikát, a Harcosok klubja nyitó jelenetében pl. CGI nélkül négy felvétellel tudta volna csak kivitelezni a filmen látható képsorokat.
A Zodiákus című filmjében mindent a legapróbb részletekig igyekezett valósághűen ábrázolni. Ezzel többek között az volt a bökkenő, hogy a Zodiákus az 1960-as években gyilkolta áldozatait, vagyis San Franciscót úgy kellett bemutatnia, mint ahogy város kinézett akkortájt. És vajon hogyan ábrázolhatná valaki 1960-as évek San Franciscóját? Persze lehetne a város ikonikus hídjával tudatni a nézőkkel, hogy éppen hol járunk, ami megépítése óta semmit nem változott, de valljuk be: nagyjából az összes San Franciscóban játszódó film a hídról készített felvételekkel nyit.
Ezzel szemben Fincher 1969 San Franciscóját teljesen már szemszögből közelíti meg: a víz felőli városkép is CGI-technika gyümölcse, amin látszódik, hogy az a látkép még az 1989-es San Franciscó-i földrengés előtti állapotokat mutatja. Sőt, majdnem az összes külső jelenet CGI-technikával készült, ami annak is köszönhető, hogy Fincher olyan pontos, korhű és autentikus akart lenni, amilyen csak lehetséges ebben a műfajban. Egy város felépítését vagy egy különleges kameramozgást sokkal egyszerűbben és pontosabban lehet megoldani CGI-vel, mint a hagyományos módszerekkel, ám ha a mozinéző nincs tudatában annak, hogy valójában digitális technika gyümölcsét nézi, talán egyáltalán fel sem tűnik neki – sőt, a film még autentikusabb lesz ezáltal. A közösségi hálóban 57 felvétel készült ezzel a vizuális effekttel– minden hátteret digitálisan kicseréltek – mélyítették a látványt, és a színészek arcát is digitálisan varázsolták a testdublőr nyakára.
Fincher A Zodiákus jeleneteiben sem használt művért, hanem helyette CGI-technikát. Tisztább, szárazabb érzés. A nyitójelenet, amely viszonylag egyszerű körülményeket követelt meg - éjszakai forgatást, a két színészt, egy kocsibelsőt és vért – szintén CGI-vel oldotta meg. Fincher előszeretettel használ „digitális vért” a forgatások során, pl. A tetovált lány véres jelenetei is CGI-technikával készültek. Azért is dolgozik sokat ezzel a módszerrel, mert egy jelenetet akár ötvenszer is felvetet, és a körülményeket ötvenszer reprodukálni rendkívül időigényes lenne, ezért a színészi alakításokat annyiszor veszi fel, ahányszor csak szükséges, és a legjólsikerültebb felvétel már mehet a CGI-stábhoz utómunkára. A technika nagyobb biztonságot is nyújt a színészeknek: A tetovált lány forgatásán végig bukósisak volt a motoroson, és csak a CGI-technikával való módosítás után került le Lisbeth fejéről a sisak: a filmen már úgy látszik, mintha a főszereplő sisak nélkül motorozott volna. Ez pedig a történet logikája szempontjából fontos: nem lenne életszerű, ha Lisbeth a biztonsággal és a szabályos motorozással lenne elfoglalva a filmben, ez ellentmondana filmbéli személyiségének. Viszont a forgatáson igenis fontos, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek mind a kaszkadőrök, mind a színészek. Fincher a digitális technikát mindig a történet szolgálatába állítja, és soha nem fordítva.
