Tudtad? Nem is Sofia Boutella volt az első női múmia

85 éve rettegünk és röhögünk a Múmia-filmeken. Nélkülük a Skorpiókirállyal befutott Dwayne Johnson sem lenne ma sztár.

Nem Tom Cruise forgatta le a filmtörténelem első múmiás blockbusterét, amit a fél világ tűkön ülve várt. De még csak nem is Brendan Fraser, aki az ezredfordulón menekült a félpucér Arnold Vosloo meg a skorpiótestű Dwayne Johnson elől. A legelső Múmia-film ugyanis idén már 85 éves: 1932-ben mutatták be, és nem kisebb sztár volt benne a gézbe bugyolált szörnyeteg, mint Boris Karloff, aki ekkorra már óriási rajongótáborral büszkélkedett az egy évvel korábban mozikba kerülő horrorklasszikus, a Frankenstein miatt.

Tutankhamon fáraó ihlette az első Múmia-filmet

A Universal Pictures 1931-ben óriási sikert ért el a Drakulával és a Frankensteinnel, akik sokkal népszerűbbek lettek, mint a stúdió korábbi némafilmes szörnyei, a Notre Dame-i toronyőr és az Operaház fantomja. Ezzel indult meg a klasszikus Universal-szörnyek máig tartó diadalútja (Drakula, Frankenstein szörnye és a múmia mellé később csatlakozott a láthatatlan ember, a farkasember és a Fekete lagúna szörnye is).

Forrás: Universal Pictures

 

Az 1932-es Múmia alapötlete onnan jött, hogy a Universal alapító producere, a ponyvaregény-rajongó Carl Laemmle Jr. nagyon szeretett volna a Drakula és a Frankenstein mellé valami egyiptomi témájú horrort is. Az első forgatókönyv-tervezetben még egy Cagliostro nevű, 3000 éves mágus garázdálkodott volna San Francisco utcáin, ezt gyúrta át végül a korábbi Universal-horrorok forgatókönyvírója, John L. Balderston a ma ismert Múmiává, vagyis a régi szerelméért epekedő Imhotep sztorijává. Az egyiptomi ásatás és az ősi múmiaátok ötlete onnan jött, hogy Balderston még újságírónként tudósított a New York Worldnek Tutankhamon sírjának 1922-es feltárásáról, és a fáraó átkáról.

A '40-es évek Múmia-folytatásai

Aki szerint régen minden jobb volt, mert nem csináltak ennyi folytatást, előzményt, remake-et és rebootot Hollywoodban, nagyobbat nem is tévedhetett volna! A '40-es években rengeteg folytatást kapott a Múmia: 1940-ben mutatták be A múmia bosszúját, ezt követte 1942-ben A múmia sírja, majd 1944-ben A múmia szelleme és A múmia átka.

Az utóbbi három Universal-filmben ráadásul már nem Boris Karloff volt a múmiafásli alatt, hanem a westernsztár Tom Tyler, később pedig Lon Chaney Jr. A többezer éves egyiptomi rém nevét is megváltoztatták Imhotepről Kharisra.

Christopher Lee is volt múmia

A '40-es évek végére a Universal stúdió szörnyfilmjei egyre inkább lesüllyedtek a B-kategóriás bóvlik szintjére, Drakula, Frankenstein és a múmia pedig röhejes vígjátékszereplők lettek az Abbott és Costello komikuspáros filmjeiben. Angliában viszont még az '50-es években is népszerűek voltak a Universal-szörnyek, ezért a híres brit horrorműhely, a Hammer stúdió producerei úgy döntöttek, megcsinálják a saját Drakula-, Frankenstein- és Múmia-filmjeiket (de hogy elkerüljék a pereskedést, az eredeti regényektől és a hollywoodi filmektől is igyekeztek eltérni).

A Hammer-produkciók a közös jellemzője, hogy a brit horrorfilmek királya, Christopher Lee és a Csillagok háborúja Tarkin kormányzója, Peter Cushing szinte mindegyikben szerepeltek, többnyire egymással harcoló szörnyként és szörnyvadászként. Az 1959-es A múmiában Lee alakította Kharist, Cushing pedig a múmiát felélesztő régészprofesszort.

A Hammer stúdió persze a '60-as és a '70-es években is szorgalmasan ontotta magából a jobb-rosszabb Drakula-, Frankenstein- és egyéb horrorfolytatásokat. Múmia-témában két emlékezetes filmet gyártottak: az 1964-es The Curse of the Mummy's Tombot és a ledér öltözetű nőkben bővelkedő 1971-es Blood form the Mummy's Tombot. Utóbbi érdekessége, hogy itt volt először az ősi egyiptomi gonosz egy nő, Tera hercegnő – akit ugyanaz a Valerie Leon alakított, aki a film XX. századi főhősnőjét, Margaretet.

A Drakula atyja is írt múmiás horrort

Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a gótikus horror atyja, Bram Stoker nemcsak vámpíros rémtörténetet írt. Idehaza kevéssé ismert az 1903-as The Jewel of Seven Stars című könyve, a britek azonban több filmváltozatot is készítettek belőle (többek között a fentebb említett Hammer-horror, a Blood form the Mummy's Tomb is innen vette a női múmiát).

A könyvből 1980-ban készült mozifilm The Awakening címmel, a Harry Potter és a tűz serlegét jegyző Mike Newell rendezésében. A múmia átkát elszabadító archeológus szerepét itt Charlton Heston kapta meg, az egyiptomi Tera királynő pedig Kara királynőként szerepel a történetben, és pont úgy néz ki, mint a sírját megtaláló régész lánya (Susannah York). Érdekesség, hogy Bram Stoker múmiás történetét később mások is filmre vitték: az egyik ilyen 1998-as A múmia legendája volt, Louis Gossett Jr.-ral a főszerepben.

Brendan Fraser feltámasztja a kopott fényű Múmia franchise-t, aztán eltűnik  a süllyesztőben

A '80-as és a '90-es évek feledhető múmiás horrorjai után majdnem az ezredfordulóig kellett várni, hogy valaki megint olyan sikeres blockbustereket forgasson a múmiákról, mint amilyenek az Universal-szörnyek fénykorában készültek. A stúdió kisköltségvetésű horrorként persze már 1992-ben fel akarta támasztani a befáslizott élőholtakat, és el is kezdődtek a tárgyalások a zsáner legnagyobb mestereivel, Clive Barkerrel, Georgre A. Romeróval, Joe Dantéval és Wes Cravennel az 1932-es Múmia remake-jéről, de végül mindegyikük verzióját elutasította a Universal vezetősége.

Azt, hogy az új Múmia inkább az Indiana Jones-filmekre hasonlítson, és ne a régi horrorokra, Stephen Sommers találta ki 1997-ben, a Universalnak pedig annyira megtetszett az ötlet, hogy a büdzsét is megemelte 15 millió dollárról 80 millióra. Összehasonlításképp: a szintén 1999-ben debütáló Mátrix 63 millióból készült, a Baljós árnyak pedig 115 millióból.

Érdekesség, hogy Tom Cruise már ekkor is megkaphatta volna a gonosz múmia ellen harcoló, szimpatikus főhős szerepét, de nemet mondott a filmre (akárcsak Brad Pitt, Matt Damon és Ben Affleck). A stúdió végül Brendan Frasert szerződtette le az A-kategóriás sztárok helyett, mert beérte 4 millió dolláros gázsival is, és imádta a közönség az 1997-es Az őserdő hőse bamba Tarzanjaként.

A Múmia a két világháború közötti puskaporszagú békeidőbe helyezte át a történetet, nem sokkal Tutankhamon sírkamrájának megtalálása utánra. Bár ekkoriban a régészet kifejezetten nem volt elnőiesedett szakma, a filmben mégis egy kincsekre és kalandokra éhes, temperamentumos könyvtárosnő (Rachel Weisz) segíti a klasszikus kalandfilmes hőst a Holtak Könyvével feltámasztott Imhotep (Arnold Vosloo) elleni harcban. A Universal számítása bevált: a nézők a régóta ígérgetett Indy 4 helyett a szegény ember Indiana Jonesával is beérték, a 415 milliós bevétel után pedig már egyértelmű volt, hogy kell egy folytatás is.

A Múmia-brandnek köszönhetjük az összes Dwayne Johnson-filmet

A múmia visszatér 2001-ben került a mozikba, és mindenben igyekezett túlszárnyalni az első részt: 98 millió dollárból készült, 433 milliót kaszált, és Brendan Fraser is 12,5 milliós sztárgázsit kapott a korábbi 4 millió helyett. Ráadásul itt már nemcsak Rachel Weisz domborított egyiptomi mintájú aligruhában, hanem a venezuelai szupermodell, Patricia Velasquez is.

De nemcsak a jócsaj-faktor duplázódott meg, hanem a főgonoszok száma is: a szokás szerint a régi szerelméért epekedő Imhotep fáraó mellett a Skorpiókirályt is le kell győznie hőseinknek. Utóbbit az akkor még csak a WWE-rajongók körében agyonsztárolt Dwayne Johnson alakította, aki így a második legismertebb, Hollywoodban is befutott pankrátor lett Hulk Hogan után.

Rock arca egyébként nem azért volt olyan elkínzott a filmben, mert zseniális színészként hozta a sivatagban elcsigázottan vándorló Skorpiókirályt. Ételmérgezést és napszúrást kapott a forgatáson, több interjújában is elmondta azóta, hogy soha nem érezte még annyira kutyául magát, mint akkor.

Forrás: Universal Pictures

 

További érdekesség, hogy bár a főhős összecsapott a filmben a Skorpiókirállyal, Brendan Fraser és Dwayne Johnson személyesen nem találkoztak egymással a film 2001-es díszbemutatójáig – mivel a Szikla-arcú skorpióharcost egy ma már eléggé megmosolyogtató CGI-trükkel tették bele a látványosnak szánt végeharcba.

A múmia visszatér kasszarobbantó sikere után a Szikla 5,5 millió dollárért cserébe bevállalt egy felejthető Múmia-spinoffot is Skorpiókirály címmel, de ez már nem tudta megismételni a korábbi két rész sikerét. Viszont készült hozzá három B-kategóriás folytatás is, olyan akciósztárokkal, mint Ron Perlman, Lou Ferrigno, Rutger Hauer, Michael Biehn, Billy Zane , Temuera Morrison és Dave Bautista).

A múmia franchise sírját végül stílszerűen A Sárkánycsászár sírja ásta meg, ami annak ellenére 401 milliót kaszált, hogy a kritikusok a földbe döngölték, amiért Kínára cserélték le benne az ókori Egyiptomot.

Majdnem Brendan Fraser lett a Múmia 4 főhőse

Egészen 2012-ig úgy volt, hogy Brendan Fraserék negyedszerre is összecsapnak egy vécépapírba bugyolált rémséggel, de a Universalnál végül az a döntés született, hogy rebootolják a Múmia franchise-t. A stúdiónak ugyanis a Halálos iramban-filmek és a Jurassic Park mellé nincs egyetlen olyan brandje sem, amivel meg lehetne szorongatni a mozipénztáraknál a Marvel, a Fox és a Warner szuperhősfilmjeit, a Star Warst, a Karib-tenger kalózait, az élőszereplős Disney-meséket vagy a Harry Potter-univerzumot, holott náluk van az összes klasszikus moziszörny filmes joga. Nagy kérdés persze, hogy hogyan fog szerepelni az új Múmia, és szeretni fogják-e a nézők Dr. Jekyllt, a láthatatlan embert meg a többieket, vagy ők is megbuknak, mint legutóbb Az ismeretlen Drakula.