Új előzetes érkezett az új Szellemirtókhoz

A Szellemirtók – Az örökség a frissen nyilvánosságra hozott trailer alapján továbbra is ugyanannyira emlékeztet a Stranger Thingsre, mint a korábbi Szellemirtók-filmekre. Az új trailernek viszont már a szinkronos verziója is elérhető!

Ahogy azt a magyar mozikba november 11-én érkező folytatásról már eddig is lehetett tudni, úgy a most bemutatott előzetesben is egy egyedülálló anyát és két gyermekét láthatjuk, akikről annyi az információnk, hogy az egyik szellemirtó unokái. Mivel a kislány feltűnően hasonlít a korábbi filmekben Harold Ramis által alakított Dr. Egon Spenglerhez, eddig is lehetett sejteni, de a mostani trailerből a rajongók számára immár egészen egyértelmű, hogy Spengler lányáról és unokáiról van szó.


A kedvcsinálóban ugyanis megjelenik az Annie Potts által megformált Janine Melnitz, a szellemirtók titkárnője és hűséges segédje, akinek a jelek szerint végül viszonzásra találtak az Egonhoz fűződő érzelmei.

„Apád nem nagyon törődött a családjával. Áramunk is csak hébe-hóba volt”

– mondja most Janine a gyerekek anyjának, akit Carrie Coon alakít.

És ahogy az első előzetesben a nagyapai örökség darabjai közül egy szellemcsapda kapott fontos szerepet, úgy most azt láthatjuk, hogy a kis család megörökli az egykori, immár elég rozoga szellemirtókjárgányt – és a jelek szerint azonnal bevetésre is kell indulniuk vele. A korábbi filmekből feltűnik ezenkívül egy újabb régi ismerős is: a habcsókszörny, aki ráadásul megsokszorozza magát, így hozva a frászt a Paul Rudd által alakított új karakterre.


Ruddon, Pottson és Coonon kívül játszik a filmben a Stranger Things sztárja, Finn Wolfhard és egy másik foglalkoztatott gyerekszínész, Mckenna Grace is (ők a Spengler unokák), de a stáblista ígérete szerint ha az előzetesben nem is, a vásznon feltűnik majd Sigourney Weaver, Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson is. A trailer szinkronos verziója az IGN Hungarynél debütált, de érdemes megnézni az eredeti nyelvű előzetest is, mert kicsit más a vége.


(via YouTube / IGN Hungary, Sony Pictures Entertainment)