Az eredeti film írója már dolgozik a történeten, de azt nem tudni, Verhoeven is beszáll-e.
Bár nem volt rossz, a Robotzsaru 2014-es remake-je megbukott a pénztáraknál, és úgy tűnt, hogy a félig ember, félig robot, mindenestül zsarunak lőttek. Ed Neumeier az első rész (és a Csillagközi invázió) forgatókönyvírója a Zeitgeist Magazine-nak elárulta, hogy már elkezdődtek egy lehetséges új Robotzsaru-film előkészületei.
Paul Verhoeven 1987-es klasszikusa nem csak kiállta az idők próbáját, és még ma is egy kőkemény, kiváló akciófilm, hanem aktuálisabb, mint valaha. Ez sajnos nem mondható el a két folytatásról: ugyan a második részt A Birodalom visszavágot is jegyző Irvin Kershner rendezte és Frank Miller is dolgozott a történeten, ám a gyártó stúdió jócskán beleszólt a munkába, és ahogy ez ilyenkor általában lenni szokott, nem lett valami egyenletes a film minősége. A harmadik részt pedig utálni szokás, annak viccesre vett, már-már paródia miatt. A detroiti kiborg sztorijából rajzfilmsorozat is készült (az egyik részben szegény Robotzsaru megfázik, és Lewis húslevessel kúrálja), majd tévésorozatban is folytatták - néhány epizód annak idején megjelent videokazettán is, sorszámozva, mintha a filmek új részei lennének.
Neumeier elmondása szerint az új filmmel - ahogy a készülő Terminator és a Halloween - kukáznak mindent, ami '87 után készült, és a klasszikus első részt fogják folytatni. Mindezt azonban a gyártó MGM stúdió egyelőre nem erősítette meg . (Forrás: CBR)