Újabb film készül a koronavírusról, már a főszereplő is megvan

A világjárvány nem kisebb nevet ihletett meg, mint Doug Liman, aki Anne Hathawayjel a főszerepben forgat karanténos akció/romkomot.

A Bourne-rejtély, a Mr. és Mrs. Smith és A holnap határa rendezője Lockdown címmel készít kevert műfajú filmet. A heist movie-k és a romantikus komédiák elemeit vegyítő alkotás a koronavírus miatt lezárt Amerikában játszódik, a valóságot csak annyival eltúlozva, hogy egy olyan világban, ahol minden országban tartós kijárási tilalmat vezettek be.

A Lockdown főhősét Anne Hathaway alakítja, a forgatókönyvet pedig az a Steven Knight írta, aki a Vihar előtt című thriller író-rendezőjeként dolgozott már együtt a színésznővel. A film sztorijáról ugyanakkor egyelőre még semmit sem tudni, ahogy a többi szereplő személye sem ismert – bár egyes pletykák Cillian Murphy szerepeltetését valószínűsítik (ő A sötét lovag: Felemelkedésben játszott együtt Hathawayjel).

Anne Hathaway a Vihar előttben. Forrás: Big Bang Media

 

A Deadline értesülései szerint a produkció szerény 10 milliós költségvetésből készül, és Londonban fogják forgatni, szeptember végétől. Nem a Lockdown lesz egyébként az első, koronavírus ihlette nagyjátékfilm, hiszen egy kis költségvetésű kanadai alkotást, a Corona című thrillert már egészen frissen, márciusban bemutatták.

De a fősodorbeli alkotások között sem a Liman-film az úttörő: ahogy arról korábban szintén írtunk, Michael Bay akciópápa a koronavírus miatt lezárt Hollywoodban forgatott found footage filmet Alexandra Daddario, Demi Moore, Bradley Whitford és Peter Stormare főszereplésével a Cloverfield modorában egy olyan alternatív jövőről, amelyben a koronavírus miatt bevezetett karantént nem oldották fel, hanem szerves része maradt az életünknek. A Songbird című alkotás már az utómunkálatoknál jár.


(via Collider, Uproxx)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu