Azért az a havas erdélyi táj elég jó háttérként szolgál egy sötét bűntörténethez, ami egy kicsit skandináv, egy kicsit magyar, egy kicsit pedig román, és nagyon izgalmas.
A magyar krimi rizikós műfaj, mert nálunk valamiért sokkal jobban működik a dráma és a komédia, az akció pedig alig. A hazai mozikba leginkább a megtörtént bűnesetek megfilmesítése kerül, mint A Viszkis vagy A hentes, a kurva és a félszemű egy jóval régebbi időből, a fiktív történetekre viszont valamiért nincs igazán kereslet. A magyar nézőnek egyszerűen nem hiteles egy olyan gyilkosság, bankrablás vagy csalás története, amiről előtte nem olvasott, amit nem beszélt meg részletesen az ismerősével, és amelynek legalább a helyszínét nem ismerné személyesen is, így a fiktív sztoriknak nálunk nincs sok esélye. Talán emiatt is játszódik a Valan – Az angyalok völgye az „egzotikus” Erdélyben, bár az elsőfilmes rendező, Bagota Béla elsődleges szempontja a helyszínválasztásnál az volt, hogy legyen elég hó.
Persze furcsa Bagotát elsőfilmesnek hívni, hiszen számos rövid- és dokumentumfilmet készített már, és rendező asszisztensként olyan nagy, nálunk forgatott hollywoodi produkciókban dolgozott, mint Ridley Scott Mentőexpedíciója, és ez a rutin meg is látszódik filmjén. Amelynek hőse Péter (Krisztik Csaba) brassói zsaru, aki emberkereskedők után nyomoz Brassóban, és egy majdnem elbaltázott rajtaütésből kapásból megtudjuk, hogy ez a dolog nagyon a szívügye. Igaz, először még gyerekként ismerjük meg szülővárosában, a címbéli Valanban, amikor a romániai forradalom káoszában eltűnik szeretett húga, hogy aztán sose kerüljön elő, és már össze is kötöttük a két szálat. Aztán Péternek vissza kell mennie a távoli bányavárosba, ahol már rég bezárt a bánya, miután a hegyekben egy régóta ott heverő holttestet találnak – hátha a testvére az.
Bár a bűnügy csavaros, a film viszonylag egyszerűen van felépítve, mindössze követi bulldogtermészetű, megszállott hősét, aki minden lehetséges nyomon elindul, és ha az egyik zsákutcának bizonyul, akkor elindul egy másikon. És a Valannak ez az egyszerűség a legfőbb erénye, amit Krisztik Csaba játéka, és önmagában az arca is nagyon erősen megtámaszt, és persze ott van a hangulat. Amit egyrészt önmagában is hoz a remekül fényképezett erdélyi táj - Garas Dániel operatőri munkáját dicsérjük most -, és hozzák az olyan jól kiválasztott mellékszereplők, mint a picit korrupt rendőrfőnök alakja, vagy a törvényszéki szakértő figurája, és hozzá a párbeszédek. Bagota az utóbbival nem valamiféle ízes néprajzi akármire törekedett, hanem a kétnyelvűség hangulatát akarta megragadni, azt, amikor az adott figurák gond nélkül váltanak magyarról románra és vissza. Mert ez jobban le tud írni egy ilyen helyet, mint egy egymásra rakott Wass Albert kötetekből kifaragott székelykapu.
A Valan persze nem hibátlan. Talán sokan felróják majd a skandináv krimikkel való rengeteg hasonlóságot, amit a rendező soha nem is akart tagadni – és tényleg szépen ki lehet pipálni minden onnan kölcsönzött műfaji elemet, és vannak kicsit valószínűtlen fordulatok is. Csakhogy ezek közül szinte egyik sem igazán bántó, és még egy kis humort is kapunk, amire az előzetes és a szinopszis alapján végképp nem számítottam, de azért akad egy rész, egy szexjelenet, aminek ott és akkor nem sok értelme van, sőt. Ám minden korábbi filmes tapasztalata ellenére Bagota Béla mégiscsak most készítette el első nagyjátékfilmjét, ennyi azért belefér, és melyik elsőfilmes rendező ne akarna egy ágyjelenetet is beletenni első munkájába – még akkor is, ha itt ágyról szó sincsen.
Értékelés: 7/10
