Kinek ajánljuk? Akik szeretik Hajdu Szabolcs munkáit, akik nem mondtak le a magyar filmről és akik gyakran hívnak meg vendégeket.

Nehéz dolog a család, de azért vannak a piros betűs ünnepek, esküvők és egyéb események, hogy tökéletesen kontrollált körülmények között találkozhassunk szeretett és kevésbé szeretett rokonainkkal. Mert vannak imádni való unokatestvérek, bájos nagynénik és jófej nagypapák, de vannak nehéz emberek is, ahogy azt Hajdu Szabolcs (Macerás ügyek, Fehér tenyér) új filmje is remekül példázza. Hajdu előző mozis munkáját, a nagyobb költségvetéssel, világsztárral forgatott Délibábot nem fogadta kegyeibe a kritika, de ennek pont az ellenkezője igaz minimális költségvetésből, családtagjai, barátai és tanítványai közreműködésével készített Ernelláék Farkaséknálra.

A világpremierjét a Karlovy Vary Filmfesztiválon, a régió legrangosabb filmes eseményén tartották a hivatalos versenyprogramban, ahonnan a film el is hozta a legrangosabb elismerést, a Kristály Glóbuszt, illetve Hajdu megkapta a legjobb színész díját is, és nem véletlenül. Nagyszerű filmet ugyanis egyetlen lakásban, pár szereplővel és teljesen banális felállással, szinte történet nélkül is lehet készíteni. A helyszín ugyanis Farkas és Eszter tágas, bár kissé túlzsúfolt lakása, ahová egyszer csak betoppan a lány nővére, annak férje és a lányuk. A jövevények Skóciából jöttek vissza, ahol új életet akartak kezdeni, teli vannak csalódással és sértettséggel, nem mondják, meddig maradnának, olyanok, mint valami utcáról befogadott, ideges kutya, aki nem tudja, mit kezdjen az őt körülvevőkkel. A házigazdáékkal sem jobb a helyzet, náluk mindennapos a veszekedés, aminek a rendszeres tárgya kisfiuk, akivel az apa képtelen megtalálni a megfelelő hangot.

Az Ernelláék Farkaséknál szinte történet nélküli film, onnantól kezdve, hogy a nem várt vendégek belépnek, szinte minden jelenet felcserélhető, vannak szándékosan lezáratlan szálak, de nem ez a fontos, hanem a vásznon abban a pillanatban érezhető konfliktus, a folyton változó dinamika, ahogy az egyik vagy másik szereplő kiszolgáltatottabbá válik, vagy más módon szorul sarokba. És ebben Hajdu remekel. Bár lehet vitatkozni az egyes karakterek kidolgozottságán – nekem például Ernella férje, a Szabó Domokos által játszott Albert olyan szinten selejtes jellem, hogy az már a karikatúra felé billen -, de a rendező-főszereplő páratlan érzékkel mozgatja őket egymáshoz és önmagukhoz képest is. Mert minden kimondott mondatnak következménye, vagy legalábbis közvetlen hatása van, és a magyar film esetében kivételesen életszagú párbeszédek csak erősítik az a folyamatos feszültséget, aminek csak pár percre van feloldása.

A szereplők közül egyedül a Török-Illyés Orsolya által játszott feleség a szimpatikus karakter, és a Hajdu magával sem volt kíméletes, hiszen ő Farkas, a férj és apa. Rémes dolgokat mond ki, gyakran kicsinyes és elviselhetetlen – még akkor is, ha történetesen igaza van, és sajnos gyakran van igaza. Nem tudom, mennyire magáról/magára írta ezt a karaktert és a filmet, amit otthonában operatőr szakos tanítványaival forgatott, azonos című színdarabját feldolgozva, de gyanítom, hogy nagy arányban ő maga az, akit eljátszik, és ebben az esetben le a kalappal előtte, és persze színésznek is tényleg remek. A filmet állami támogatás nélkül, egy átlagos nagyjátékfilm költségvetésének a töredékéből (nagyjából 3 millió forintból) hozta össze, ő maga és felesége, Török-Illyés Orsi executive producerek is voltak, bár nem tudom, milyen munkával és felelősséggel jár ez a titulus, és két gyerekük is szerepet kapott a történetben. Az Ernelláek Farkaséknál nem nagy film, nem is akar nagyot mondani, de amit mond, az végig lebilincselő.

Értékelés: 8/10