Véget ért a nyomozás Alec Baldwin lövöldözési ügyében

A Santa Fe-i seriffiroda vádemelési javaslattal adta tovább a Rust című western forgatásán történt halálos kimenetelű balesetet érintő nyomozást a helyi vádhatóságnak.

A kerületi ügyész, Mary Carmack-Altwies szóvivőjének nyilatkozata szerint az ügyészség most átnézi a rendelkezésre álló információkat és bizonyítékokat, hogy alapos és megfontolt döntést hozhasson azt illetően,

hogy valóban vádat emeljenek-e az érintettek, azaz a film producerei (köztük Alec Baldwin) és egyéb munkatársai (például a fegyvermester) ellen.

A seriffiroda nyomozása több mint egy éven át zajlott, hiszen a tragikus incidens (amit mi is végig követtünk, korábbi cikkeinket itt lehet elolvasni a témában) 2021. október 21-én történt. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Rust című western forgatási helyszínén, a Santa Fe-i Bonanza Creek Ranchen a film főszerepét alakító Alec Baldwin egy próba során 45-ös Coltjával tüzet nyitott a kamerára (mivel azt hitte, nincs benne éles lőszer), meggyilkolva ezzel Halyna Hutchins operatőrt és megsebesítve Joel Souza rendezőt.

 

Forrás: Mark Sagliocco / Getty Images


A nyomozás elsősorban a produkció fegyvermesterére, Hannah Gutierrez-Reedre koncentrált,

mivel a bizonyítékok alapján – ha nem is volt ennek tudatában – ő töltötte meg éles lőszerrel a forgatáson használt fegyvert; de természetesen más stábtagok után is kutakodtak. Korábbi riportok alapján a már említett ügyész, Carmack-Altwies összesen négy büntetőügyben tervez eljárást indítani (azaz vélhetően négy vádlottal számol).

Korábban Alec Baldwin meglehetősen ellentmondásosan nyilatkozott a balesetben betöltött szerepéről: először azt hangoztatta, hogy azt hitte, csak vaktöltény van a kellékfegyverben, később viszont egy interjúban leszögezte, hogy nem is húzta meg a ravaszt – utóbbi állítását viszont az FBI nyomozása megcáfolta. Baldwinnak egyébként október elején sikerült megállapodnia az érintettekkel (azaz Hutchins családjával) az ellene és producertársai ellen indított kártérítési perben (némileg ellentmondásos feltételekkel),

de a vádhatóság akkor is hangsúlyozta, hogy mindennek semmi köze nincs a folyamatban lévő büntetőeljáráshoz – így a sztár hamarosan könnyedén a vádlottak padján találhatja magát.


(via Variety)