Végre kiderült a nagy titok: ezért zrikálja egymást évek óta Ryan Reynolds és Hugh Jackman!

Több, mint 10 éve tart köztük a nyilvánosság előtti adok-kapok – aminek állítólag nem más az oka, mint Scarlett Johansson!

Ryan Reynolds és Hugh Jackman legalább 10 (de inkább több) éve folyamatosan egymást zrikálja minden egyes interjúban és a közösségi médiában úgy, hogy valószínűleg ennek az adok-kapoknak az igazi okára sem emlékeznek már igazán. Olyasmi ez, mint Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone legendás beszólogatásai és fricskái, amik végigkísérték a '80-as és a '90-es éveket (Arnold kineveti Rambo izmait az Ikrekben, Stallone Schwarzeneggerről nevezi el az Elnöki Könyvtárat a Pusztítóban, holott nagyon jól tudja, hogy az ausztriai születésű Arnoldból sosem lehet elnök alkotmánymódosítás nélkül, stb.), miközben cégtársak voltak a Planet Hollywood étteremláncban, a 2010-től pedig együtt forgatták le az Expendables-filmeket és a Szupercellát.

Ryan Reynolds és Hugh Jackman megérkeznek közös filmjük, a 2009-es X-men-kezdetek: Farkas hollywoodi gálavetítésére (fotó: Frazer Harrison/Getty Images)

 

Na, valami ilyesmi van a Reynolds-Jackman purparlé hátterében is: a nyilvánosság előtt cikizik egymást, de valójában országos cimborák, és kifejezetten élvezik, hogy a kölcsönös zrikálással egymás filmjeit és a saját portékájukat is tudják népszerűsíteni a neten (Reynoldsnak saját gin márkája, Jackmannek kávézólánca van). Jackman nemrég a híres színész-showmannek, James Cordennek vallotta be, mi a nagy ellenségeskedés oka (persze a válaszát egy percig sem szabad komolyan venni):

Ki kezdte? Ryan kezdte! Kielégíthetetlen a feltűnési vágya! Azzal kezdődött, hogy nyilvánosan kihívást intézett hozzám, és online petícióban követelte, hogy térjek vissza Rozsomákként. Évek óta ismerem Ryant, úgyhogy megmondtam neki, hogy haver, ezt privátban beszéljük már meg! Megbeszéljük, ígérem, csak állj le. De ő csak nem áll le, olyan, mint a csontot követelő kutya. Szóval csak csináljuk és csináljuk.

Reynoldsnak egyébként félig-meddig sikerült ez az akciója: Hugh Jackman egy apró cameo erejéig benne volt Rozsomákként a 2018-as Deadpool 2 stáblista utáni jelenetében. A sztár persze azóta is azt hajtogatja, hogy kasszát kellene robbantaniuk egy Rozsomák-Deadpool crossover filmmel, de Jackman tudatosan akasztotta szögre a szuperhősjelmezt a 2017-es Logannel. Jackman egyébként nemrég a The Daily Beastnek adott interjújában nevetve mesélte el, hogy a kettejük közti adok-kapok Scarlett Johansson miatt volt (ami persze vicces sztori, de nem feltétlenül igaz):

Hogyan kezdődött? Régen... Jézusom, ez a klasszikus jele annak, hogy olyan régen kezdődött egy viszály, hogy már nem is tudod, mi volt. A Farkas [forgatása] idején találkoztam vele, és zabos voltam rá, mert akkoriban nagyon közeli barátok voltunk Scarlett Johanssonnal, és Scarlett éppen Ryan felesége volt [2011-ben váltak el].Szóval amikor a forgatáson találkoztunk, olyanokat mondtam, hogy hé, haver, jobb lenne, ha viselkednél, mert figyelek ám! Így kezdtük zrikálni egymást, majd ez az egész eszkalálódott a Deadpool-féle dologgal, amikor megpróbált a közösségi médián keresztül manipulálni, hogy ő mennyire velem akar dolgozni.

(via Movieweb.com)